FUCK YOU, I WON’T DO WHAT YOU TELL ME!

Ugye mindenkinek megvan a szomszéd háztömbben lakó 5 éves Pistike, aki egyébként magatartászavaros és bárki bármit is mondjon neki ő arra nem hallgat mert teljesen kialakult világképpel rendelkezik és különben is ő jobban tudja? Amúgy anyukája is rendkívül büszke rá mivel gyermeke fiatal kora ellenére egy kész individuum és biztos benne, hogy ezzel a viselkedéssel sokra viszi még az életben. Kicsit ehhez hasonló érzések vannak bennem a Rage Against the Machine zenekarral kapcsolatban is.

A zene és a legkülönbözőbb ideológiák mindig is kéz a kézben jártak hiszen ott vannak a sátánista Black-Metálosok vagy az erősen baloldali nézetteket valló Punkok. De kommunista zenekar még sincs sok hiszen a szélsőséges ordas eszmék a legtöbb esetben perifériára kerülnek. Mikor Európában bekövetkezett a rendszerváltás senki sem hitte volna, hogy pont az addig hanyatlónak nevezett nyugatról kerül elő egy zenekar, akik azt az eszmét vallják sajátjuknak, amiből a kontinens keleti részének jócskán kijutott és nem sokan voltak/vannak róla jó véleménnyel. Pedig így történt, pont ebben az időszakban Los-Angeles-ben négy fiatal, rendkívül tehetséges zenész megalapította a Rage Against the Machine-t, talán az utolsó olyan rock zenekart, ami újítást és frissességet tudott csempészni a műfajba. A zene egyszerre volt erőteljes mégis fogós, technikás mégis közérthető de volt itt még egy komponens, ami egyedivé tette őket. Előttünk még senki se csinált ennyire politikai tartalmakkal átitatott muzsikát.

Első hallgatásra még szimpatikusnak is tűnhetnek a nézeteik hiszen kiállnak a társadalmi egyenlőtlenségek mellett és szövegeikben arról is esik szó, hogy mennyire nem értenek egyet a háborúkkal és a politikusok által kizsákmányolt Amerikával. Azonban a velük készült interjúk során hamar kiderült, hogy itt nem egyszerű hippizmusról van szó hanem sokkal inkább arról, hogy a lelkes fiatalok nem máshonnan, mint Karl Marx írásaiból merítették a világról alkotott képük nagy részét. A történet pikantériáját az csak fokozza, hogy a zenekar nem máshova szerződött le, mint a Sony Music kiadóhoz, ami mai napig az egyik legnagyobb zenei kiadó vállalat és természetesen ezeket a sikereket a kapitalista piacgazdaság segítségével érte el. Nem meglepő módon erre az ellentmondásra is meg van az együttes válassza miszerint nem a kiadó számít hanem hogy a lehető legtöbb emberhez jusson el az üzenet és az, hogy mi az a csatorna, ami ezt lehetővé teszi az csak egy mellékes és elhanyagolható tényező.

Természetesen azzal soha nincs baj, ha a művész világnézete tükröződik az ő által létrehozott alkotásban, igen nehéz úgy teremteni bármit is, hogy az ember ne tegyen bele egy kis darabot magából, de amikor a magasröptű gondolatok az esztétikum fölé helyeződnek akkor minden estben öncélúságról beszélünk. Persze az öncélúság se bűn csak ilyen esetben a művész ne csodálkozzon, hogy alkotása valakiből ellenszenvet válthat ki. Viszont amikor olyan emberektől származnak a világmegváltó gondolatok, akik mit sem tudnak az ő általuk követett ideológia valódi, könyvek lapjain túlmutató természetéről akkor az öncélúság mellett az a veszély is fennállhat, hogy egyesek szemében nevetség tárgyává válnak. Hogy ma a fontosabb zene vagy a szöveg örök vita tárgya, de az egyértelműen kijelenthető, hogy a zene jóval fontosabb, mint a koncerten kialakított színpadkép, ami a jelenleg tárgyalt formáció esetében egy a háttérvásznon szereplő hatalmas vörös csillag. Ezt látván jogosan merül fel a kérdés: Most ezek azért vannak itt, hogy zenéljenek nekünk vagy azért, hogy elmeséljék, hogy a magántulajdon miért rossz dolog? A Rage Against the Machine kicsit olyan, mint az a Rózsadombi 17 éves srác, aki kitalálja, hogy a Gengszter Rap az élete és kerüljön bármibe akkor is ő lesz a következő 2Pac. Lehet, hogy jó zenét fog írni de hogyan lehetne bárki számára komolyan vehető a lázadása amikor a leggangsztább dolog, amit valaha tett az volt, hogy csúnyán nézett a matektanárra amikor kettest adott neki?  

Azzal sincs baj, hogy ha valaki másképpen gondolkodik a világról, mint az megszokott. Az ilyen emberektől szoktak származni azok a gondolatok melyek segítségével a jövőben mindenki kényelmesebb és könnyebb életet élhet. Ha valaki szimpatikusnak tart egy utópisztikus elképzelést nyugodtan megteheti de ha valaki ennek megvalósítását komolyan is gondolja az legalább is egyszerű gondolkodásmódra vall. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a zenekar gitárosa Tom Morello nem máshova járt, mint a Havard egyetemre. Ilyenkor merül fel a kérdés, hogy mégis, hogy nem hallhatott ott olyan dolgokról, hogy mi történik akkor, amikor valakik a kommunizmus eszméit megpróbálják átültetni a gyakorlatba? Nincs erről szó a Havard-on? Meglepő lenne.

De akkor, hogy lehet, hogy mégis világszinten ismertek és elismertek? Egyszerűen. Olyan zenét csinálnak amilyet előttünk senki. Az ideológia egy dolog lenne, ha az azt körítő tartalom hallgathatatlan de esetükben nem az sőt! Senki se keverte úgy a rap-et a rockzenével előttünk, mint ők, persze voltak korábban is törekvések erre de mégse sikerült senkinek olyan természetességgel megvalósítania, mint nekik. Az összes tag hangszerének virtuóza ráadásul a színpadi jelenlétük is annyira erőteljes, mint nem sokaknak a műfajban. Zenéjüket hallgatva a nehezen emészthető ideológiai háttér szinte eltűnik és a hallgató nem fog arra figyelni, hogy mégis miről van itt szó sokkal inkább hagyja, hogy a hihetetlenül erőteljes zene magával ragadja. Talán nehéz belátni de akármiről is legyen szó a szövegkönyv lapjain a Rage Against the Machine akkor is egy jó zenekar és nem a véletlennek köszönhetik a több milliós rajongótáborukat világszerte. 

Megjegyzések