Így hiúsult meg Pókember esküvője

Ma jelent meg az idei évi utolsó Pókember képregény a Kingpin kiadó jóvoltából, méghozzá egy nem is akármilyen kibővített kiadás, egy annál még különlegesebb történettel; Egy pillanat az időben ( eredetiben One moment in time) 1-2. rész. Aki benne van a képregények érdekes, bonyolult, és olykor követhetetlen világában, az tudja, hogy itt szinte bármi megtörténhet. Egyik hős el, másik be, az egyik fél évig halott, a másik két hónap múlva visszatér, és még folytathatnám. Kedvelt szokás továbbá a képregényírók körében, hogy egyes eseményeket utólag fednek fel az olvasók előtt, azt a látszatot keltve mintha azt már akkor tudatosan úgy tervezték volna, csak mi vagyunk olyan hülyék hogy nem tudtuk. Szeretik továbbá úgy megkavarni egy hős, jelen esetben Pókember életét, hogy arra még a gyakorlott, mindenhez hozzászokott képregényrajongó is csak kapkodja a fejét. Így van ez Peter Parker és Mary Jane házasságával is, ami még a régi Csodálatos Pókember sorozat 62. számában jelent meg, majd pár éve, a Hihetetlen Pókember sorozatban lett eltörölve (igen, tényleg), egy Mephistóval kötött egyezség által, melynek tétje May néni élete volt. Az utóbb említett történet, melyben a házasság semmissé lett téve, a One more day, majd ezt követte a Brand new day sztorifolyam, melyben Peter és MJ már csak mint régi, elhidegült ismerősökként voltak jelen. A Mephistóval kötött alku után azonban semmiféle magyarázatot nem kaptunk arra, hogy az időfolyam azon szelete, mely a házasságot érinti, hogyan változott meg... Egészen mostanáig.
Történetünk rendkívül egyedi és hangulatos, az egész lényegében egy visszaemlékezés egy beszélgetés kapcsán, Peter és MJ között; a jelen, a múlt és a megváltozott múlt mind más rajzoló munkáit dicséri, ezzel is érzékeltetve az időbeni távolságokat. Ami külön extra hangulati elem, az az, hogy teljes oldalak szerepelnek abból a bizonyos esküvői történetből, és azok vannak továbbszőve egy másik rajzoló, Paolo Rivera által. A sztori eléggé olvastatja magát, és az ember valószínűleg nem fogja letenni a 80 oldal felénél a füzetet, hanem egyben ledarálja. A drámai csúcspont a második részben jelentkezik, az a képkocka, amikor Peter zúzódásokkal az arcán hazaesve megpillantja a kanapén ülő kisírt szemű menyasszonyát, eszméletlen nagyot szól. Szinte már szurkolunk ennél a résznél, hogy jöjjön rendbe minden, holott tudjuk hogy ez lehetetlen, és pont ezzel éri el a sztori a hatását. Felmerül továbbá a mindig elő-előkerülő nagy kérdés, hogy Pókember vajon szögre akasztaná-e a jelmezét, a nyugodt élet érdekében (gyakorlott és sokat tapasztalt Pók-fanok valószínűleg tudják a választ). A sztori remek, a rajzok magukért beszélnek, és végre betöltik az alku miatt keletkezett űrt a sztorifolyamban. A történet jövőre folytatódik, de addig is pont jó olvasmány ez így a téli estékre a kandalló mellé.

Megjegyzések