Valami Amerika 3


Amikor először megnéztem Herendi Gábor új filmjét, szájhúzással hagytam el az Aréna Pláza mozitermét. Soknak éreztem a meleg poénokat, Timi nyafogása, miszerint Ákos nem tudja teherbe ejteni unalmassá vált, valamint az utolsó 45 perc, az East-West színpadra állítása kiszámítható volt. Gyakorlatilag ugyanaz az a sablon, mint a második részben, csupán a női szerepeket férfiak játsszák el. Sem fantáziát sem kreativitást nem találtam az ötletben, legyintettem rá. Aztán 2-3 nappal később, megnéztem még egyszer, amolyan belső indíttatás ürügyén. A véleményem változott valamelyest, a sztori alapja nem bonyolult, a séma  hasonló az első kettőhöz, viszont jöttek új karakterek, akik új impulzust is adtak a befejező (?) részhez. László Zsolt, Kovács Lehel, Gangxta Zolee, Scherer Péter, Pokorny Lia, Nagy Ervin, Stohl Andárs jól igazodnak a már megszokott karakterekhez. Tehát az alapvető kérdés az, hogy mit akarunk kapni ettől a filmtől, mik az elvárásaink. Technikailag sokkal jobban pörög, mint a trilógia első két darabja, a poénok 90%-át már ellőtték máshol is, de alapvetően működnek, a dialógusok nyilvánvalóan nem Shakespearet idézik, de erre még a filmben is reflektálnak, tehát egyértelműen az látszik, hogy a Valami Amerika 3 nem akar több lenni egy egyszerű vígjátéknál. 


És ha az ember ilyen hozzáállással ül be, ergo megnéz egy vicceskedő magyar filmet, akkor nagyon jó választás a Szabó Győzővel, Pindroch Csabával, Hujber Ferenccel fémjelzett “alkotás”. A karakterek egymáshoz fűződő viszonya egyértelműen pozitívnak hatott, mindenki találkozott mindenkivel és alapvetően meg volt a kémia is, szerethetőek, sokszor “bénácskák” és így viccesek, van, hogy megsajnáljuk őket, pl. ha kapnak az arcukba egy tálcával jó erősen…ha a karakterek működnek meg lehet venni a nézőket. 
Mit tud a Valami Amerika 3, amiért ennyire szereti a magyar közönség? 
Egész egyszerűen a magyar színészek szuper jól hozzák az általuk megformált egyéneket. Ez egy bohókás szerencsétlenkedés, aminek középpontjában egy a mindenki (rendőrség, két banda, a testvér trió) által hőn áhított vörös bélyeg áll, melyre igényt tartanak más-más okból. Egy budapesti sitten járunk, ahol persze vannak meleg rabok, akik, mint harmadik banda megfűszerezik a börtön életét. A film vége nem pont, hanem egy újabb kérdőjel fenntartva a nézők érdeklődését. Nem mélydrámáról beszélünk, ahova nagyobb színészi teljesítmény szükségeltetik, de nagyon fontos, hogy egy jó kedélyű vígjáték se azt sugallja, hogy a színészek elhülyéskedik, esetleg ripacskodnak. Nos, ennek jelét sem láthatjuk, minden karakter ki van dolgozva és ezt Herendi Gábor rendező jól össze tudta kötni, a poénok, még, ha nem is eredetik, legalább mosolygást váltanak ki, talán kissé túltolva a homoszexuális vonatkozást. 
A lényeg talán az, hogy minden sznobizmust, minden elvárást, beidegződést hagyjunk otthon, legyintsünk rá. Egy újabb magyar film, magyar rendezővel, kiváló színészekkel, végre készülnek minőségi nagyjátékfilmek. Semmiképp se a Coming Outra vagy a Hogyan döntsük meg Hajnal Tímeára gondoljunk, azok valóban rosszabb minőséget képviselnek. Herendi Gábor nem tegnap kezdte a szakmát, tisztában volt vele, hogy mi a cél, tudta, hogy az első két rész után kellenek új behatások és mindezt sikerült is véghez vinnie. A Valami Amerika trilógia egy egyszerű popcorn mozi, nem tetszeleg, nem akarja megváltani a világot, csupán követünk 3 testvért, akiket kipécézett magának a sors és ezen akadályokon ők együtt, egymást átsegítve igyekeznek túljutni. 

Megjegyzések