Deadpool 2. utalások és érdekességek

Az ezen a héten bemutatott Deadpool filmben ismét felbukkan néhány olyan utalás és információ, amiket érdemes megemlíteni, főleg a képregényekben és képregényfilmekben nem járatos nézők számára, de azért remélem azoknak is sikerül újat mondani, akik képben vannak ezen a téren. A cikk erősen spoiler-es, így az olvassa csak el, aki látta már a filmet. Listánk a teljesség igénye nélkül sorol fel érdekességeket, de mivel csak egyszer láttam a filmet, előfordulhat hogy valami kimarad.

1. Logan halála
Kezdem talán a legegyértelműbb utalással, mely rögtön a film elején hagyja el Wade száját; ha már Logan meghalhatott a saját filmjében, akkor ő is megteheti. Egyértelmű utalás a tavaly bemutatott, Old Man Logan című filmre, Hugh Jackman főszereplésével. A jelenlegi álláspont szerint sajnos nagyon úgy fest, hogy többször nem akar a színész Rozsomák bőrébe bújni.

2. Stan Lee cameo
Az eddigi Marvel filmekben talán most volt a legjobban elrejtve a Mester, bár a szakavatott szemek bizonyára egyből kiszúrták. Stan Lee ezúttal nem személyesen, hanem egy tűzfalfestmény képében jelenik meg, pár másodperc erejéig láthatjuk a vásznon.

3. A rajzoló, aki nem tud lábakat rajzolni
Deadpool elsüt egy poént, egy bizonyos fickóról, aki nem tud lábakat rajzolni. Kifejezetten emlékszek, hogy kevesen nevettek ezen a poénon, és bár én is csak mosolyogtam rajta, azért vicces kiszólás volt ez a legendás Rob Liefeld rajzolónak, aki Fabian Nicieza-val közösen alkotta meg a nagyszájú zsoldost, mely először a The New Mutants 98. számában jelent meg, 1991 februárjában. Liefeld egyébként máig követi DP karrierjét, a külföldi premieren is tiszteletét tette, egy pofás kis Deadpool mintás zakóban.

4. Green Lantern
A stáblista utáni jelenetben, Deadpool időutazásának köszönhetően fejbe tudja lőni Ryan Reynolds-ot (vagyis saját magát), aki épp a Green Lantern forgatókönyvet letéve asztalára, elégedette dől hátra, és már látja maga előtt az ezzel járó sikert. Öröme nem tart sokáig. A 2011-es filmben amúgy Ő játszotta Hal Jordan-t, amit sokan szeretnének inkább elfelejteni. IMDb-n jelenleg 5,6-os értékelés szerepel a filmnél.
5. X-Men Kezdetek: Farkas
Két utalás is esik Deadpool előző változatára filmben. Az egyik akkor, amikor Wade a két kardjával először kettévág egy golyót, majd próbálja visszaverni őket (csak ezúttal sikeretelenül). Utóbbi jelenet hasonlóképp, szinte ugyanezzel a koreográfiával található meg a Farkas filmben. A másik az időutazós részben található a stáblista után, ahol a bevarrt szájú Deadpool-t lövi fejbe Wade, ezzel újra hangot adva nemtetszésének a karaktert illetően. Érdekes amúgy, hogy Reynolds-nak mennyi olyan szerepe van, amit már inkább letagadna.

6. X-Force
A filmben "megalakuló" X-Force csapat képregényváltozatában Deadpool-t leszámítva alapító tagok voltak többen is, akik feltűntek a filmben: Kábel, Dominó, Csillagtörő mind tagok voltak a kezdetek kezdetén. A széria elindulása szintén Rob Liefeld nevéhez köthető, aki a New Mutants sorozatban alkotta meg ezt a csapatot, majd nemsokára saját szériát indíthatott. Ha hihetünk a híreknek, a Deadpool második részét egy X-Force film fogja majd követni.



Megjegyzések