Íjvett, Kölyök Flash, Vad Ricsaj, és a többiek - DCNK #35 - Az Igazság Ifjú Ligája

A DC Comics Nagy Képregénygyűjtemény aktuális, 35. számában az Igazság című kötet után ismét egy csapat kalandjait követhetjük nyomon, és a kaland alatt ezúttal egy könnyedebb, lazább, kissé bohókás sztorit kell érteni. Peter David története egy fiatal hősökből álló csapatra fókuszál, melynek tagjai Robin (Tim Drake), Superboy (Superman hibrid klónja), Impulzus (Bart Allen), Wonder Girl, Íjvett (angolul Arrowette, és igen, roppant szellemes fordítás amiről még nem döntöttem el, hogy nagyon jó, vagy nagyon rossz), illetve Titok (egy fantomlány), valamint az ex-Igazság Liga tag, Vörös Tornádó.
Történetünk az Ifjú Liga egyik legelső kalandját meséli el, mely egy régészeti ásatáson veszi kezdetét, ahol egy szuperverdát találnak a földbe fúródva, és miután kiszedték onnan, önálló életre kel, és elindul úti célja felé, ami hőseink számára is ismeretlen, de mivel Robint amúgy se lehet kiszedni a vezetőülésből, valamint úgy is unatkoztak a bázison, belevetik magukat ebbe a furcsa kalandba. Kedvenc idézetem a verdától, mely a későbbiekben hangzik el tőle: "*nyöszörgés*". Igen, jól olvassátok, valamilyen elfuserált oknál fogva ez a szuperverda képes érzelmek kimutatására, és szinte már úgy viselkedik, mintha egy kutya lenne. Amilyen weird ezt így olvasni, a történetben is legalább ennyire bizarrul veszi ki magát ez a dolog, ugyanakkor ad a történetnek egy olyan aranyosan komolyanvehetetlen hangulatot.

A kötet könnyed hangvétele leginkább egy régi Cartoon Network-ös rajzfilm hangulatát idézi, ahol néhol már nagyon gyerekekre szabott poénokkal találjuk szembe magunkat, a képi világ, Todd Nauck és Ale Garza rajzai teljesen jók, és gördülékennyé teszik az amúgy néhol kicsit döcögős történetet. Ez az első olyan képregény Peter David tollából, amiről nem tudok egyértelműen jól nyilatkozni, lehet velem van a baj, de ez a kötet nem teljesen jött át nekem. Az eleje viccesen és szórakoztatóan indul, de aztán a történet bizonyos komolyabb elemei elidegenítenek attól, hogy ez most egy könnyed hangvételű sztori akar-e lenni. Ártó karaktere például, aki otthon lakik a szüleivel és közben terrorizálja őket, egyszerre önirónikus és kegyetlen, lavíroz a komolyság és fekete humor között. Ráadásul úgy néz ki, mintha egy videójátékból lépett volna elő. Jelenléte túl hirtelen próbál komoly lenni az eddig megszokott lazább, poénkodósabb, gegekkel teli események után. Ő bizonyul a legkeményebb ellenfélnek; kinézetre annak tűnik, ám semmit sem tudunk meg arról, hogy van-e valamilyen különleges szuperképessége. Látszólag nincs, mindössze annyi a tudománya hogy izmos, jól tud verekedni és kegyetlen. A történet végén levő csetepatéja az apjával pedig már-már a fekete humorra hajaz, ami különösen meglepő volt számomra.
A kötetben szereplő 7 füzetből (Young Justice #1-7) számomra az első öt úgy-ahogy elfogadható volt, és a fentebb felsorolt pár dolgot leszámítva azért tudtam rajta szórakozni. A Titanic 2-ős poén, valamint Fite és Maad különleges ügynökök karakterei is fűszerezték a sztorit, egyedül hirtelen felbukkanó három lány karakter, Wonder Girl, Íjvett, és Titok karatkerénél volt hiányérzetem, hogy nagyon keveset tudtunk meg róluk. Az utolsó két rész, az Igazságligás, és a szülői értekezletes sztorik már vontatottabbak és unalmasabbak voltak, ellentétben a kötet elejével, ami azért annyira nem volt rossz.

A Young Justice sorozat amúgy 55 részt élt meg, és végig megtartotta ezt a poénosabb vonalat; színre lép a későbbiekben például egy kölyök Lobo, a Liga tagjai vérfarkasokká válnak (már ha hinni lehet a borítónak), visszatér Ártó, illetve további tagokkal bővül a Liga. A sorozatot egy-két résztől eltekintve végig Peter David írta a megszűnésig.

Voltak jó aspektusai a kötetnek, és a sorozat többi részét lecsekkolva kedvet kaptam, hogy olvassak még sztorikat ezzel a csapattal a főszerepben. Ízlések és pofonok, nálam ez egy erős közepest érdemel.

Megjegyzések