Szívvel-lélekkel a terrorizmus ellen - NMK #11 - Amerika Kapitány: Új irány

A Nagy Marvel Képregénygyűjtemény ezen a héten megjelent legújabb darabja ismét egy önálló Amerika Kapitány kalandot hoz el nekünk (A Kizökkent Idő, és a Tél Katonája után), John Ney Rieber és John Cassaday történetét, az Új irányt. Mint az a kötet végén levő írásból kiderül, az író a szeptember 11-ei tragédia napján éppen az új Amerika Kapitány sorozat első történetének megírásához készülődött, amikor a TV-ben látott események egy iszonyú nagy löketet és inspirációt adtak neki a sztorihoz. Az eredeti ötletét némiképp átformálva, a terrortámadás tragikus voltát és utóhatását szőtte bele Rieber a történetébe. Bár eredetileg havi bontásban jelentek meg a füzetek, egyben olvasva sokkal meghatározóbb élményt nyújt, egyrészt a részek szoros egymáshoz kapcsolódása miatt (cliffhanger), másrészt a történet súlya miatt. Ami azt illeti, elég hamar a kötet végére értem, nem volt telezsúfolva szövegbuborékokkal, de egy ilyesfajta tragédia után érthető ez a fajta szűkszavúság.
A szeptember 11-ei eseményekre való reflektálás nagy valószínűséggel Ránk, magyar olvasókra nem nincs akkora hatással, és nem is lehet, ám a történet súlya, komolysága, és szomorúsággal átitatott hangulata azért tisztán érződik. Egy-két közhelyes, dogmatikus, tipikus amerikai zászlóval feszülős, tökéletesen beállított Kapi-pózolást leszámítva azonban sikerült átadniuk az alkotóknak a támadás okozta negatív érzelmeket, és a tragédia visszhangját az amerikaiak között. A történet elején Steve a romok között túlélőket keresgél, melyhez a színek is kiválóan asszisztálnak; a fakó, szürke színárnyalatok nagyszerűen kihangsúlyozzák Cassaday finom kontúrokkal ellátott rajzait, ezzel egy igencsak hangulatos képi világot teremtve, és tükrözve a Kapitány gyászolását. Hisz mindaz, amiért Ő valaha is harcolt, most egy szempillantás alatt lett meggyalázva, ami után még szóhoz jutni is nehéz. 
A további öt részben már kevésbé éreztem azt a nyomasztó hangulatot, mint az első rész elején, de ezzel nincs is baj, a hangsúly ott nem a gyászon, hanem a haza védelmén volt. Nem célom, hogy soraim közhelyesnek tűnjenek, de valószínűleg mindenkinek ismerős az az érzés, amikor azt várja például egy film nézése közben, hogy a rossz végre nyerje el méltó büntetését. A kötet elejét olvasva minden bizonnyal ezt várjuk, és bár a probléma sokkal komplexebb ennél, nem csalódunk Kapiban.

A történet engem kifejezetten megfogott, és nagy érdeklődéssel olvastam el egyben az egész kötetet, köszönhetően az izgalmas történetvezetésnek, a hangulati töltetnek és a borús, komor hangvételű rajzoknak. Nyilván a kötet célja nem az amerikai események okozta érzések ráragasztása az olvasóra, de átad valamit belőlük, amennyire azt a képregény műfaji korlátai engedik -- már ha vannak neki olyanok.

Megjegyzések