A Megtorló Gotham-ben tevékenykedik - Punisher/Batman: Deadly Knights

Batman karakterét a képregények számos ikonikus alakjával összehozták már egy történet erejéig; készült már többek között Spawn, Predator, Alien, Hulk, Judge Dredd, Tini Nindzsa Teknőcök és Power Rangers crossover is. A 90-es évek különös pikantériája volt a különböző kiadók karaktereinek összehozása, a '95-ös megjelenésű Pókember/Batman sztori pedig a Semic kiadó által meg is jelent magyarul, egészen pontosan 2004-ben. Batman Megtorlóval is összeakasztotta a bajszát az 1994-es megjelenésű, Deadly Knights címre keresztelt 48 oldalas füzetben. 
A cím nagyon is sokatmondó azzal ellentétben, hogy mennyire általánosnak és semmitmondónak hangzik. Azért árul el sokat a történetről, mert mint maga a cím, a sztori sem ad kifejezetten újat, inkább csak ismétli a már jól megszokott zsánereket. A helyszín nem meglepő módon Gotham, ahova Frank azért látogat el, hogy Jigsaw nyomára bukkanjon, és levadássza őt. Régi ellenfele azonban nem mással, mint Joker-rel szövetkezett, így tehát hősünk nehezebb feladat előtt áll, mint gondolta, ráadásul még Batman is beleszól a dolgaiba, különösen ha az a bűnözők kegyetlen szétlövését illeti. 

Ahogy az a hasonló crossover-eknél már megszokott, a címszereplők kérdés nélkül egymás torkának esnek, majd később, vagy egyáltalán nem is kezdenek el közös terven dolgozni ellenségeik ellen. Jelen esetben az összefogás teljes hiánya figyelhető meg, ami a karakterek személyiségét illetően nem is annyira meglepő. Egyikük sem akar engedni a saját módszereiből.
Maga a történet elég középszerűre sikeredett, nem történik benne különösen emlékezetes momentum; lövöldözés, verekedés, tanakodás, majd megint az egész elölről. Mindezek mellett a két főszereplő karaktere sablonosan van ábrázolva, és mindketten szűklátókörűnek és kompromisszumképtelennek vannak beállítva, holott Batman-től azért nem áll távol egy csapatmunka, pláne ha egy másik önbíráskodóról van szó. Az elég karakteridegen volt, amikor Joker-t hagyta elfutni, hogy védje a Megtorlótól.

Olyan aranyosan gagyi ötletnek hatott az, hogy Jigsaw Joker kapcsolatain keresztül végre szerzett egy normális szakembert, aki képes volt helyrehozni hegekkel teli arcát. Öröme azonban nem tart sokáig, Megtorló egyik gránátja tőle nem messze robban fel, és csomó apró szilánkot vág az arcába, ami ezután újra ugyanolyan csúnya lesz, mint a műtét előtt. Új arca körülbelül 4-5 oldal erejéig marad ép, hogy aztán újra visszaálljon a rend. A maga nemében amúgy ironikus is ez az esemény, és furcsa is lenne, ha egy ilyen jellegű crossover-ben történne hasonló horderejű változás (mondjuk a Batman/Spawn sztoriban Batman elég maradandó sérülést hagyott Spawn arcán, de erről majd máskor).
John Romita JR. rajzai itt még a kevésbé letisztult, karcosabb stílusát hozzák, amivel nekem nem volt semmi bajom, mindig is szerettem a rajzait. Itt is előjön az eső ábrázolása, melyet különösen szeret megjeleníteni rajzain, gondoljunk csak az esőben háztetőn gubbasztó Pókember figuráira. Nemrégiben is rajzolt Batman-t amúgy, méghozzá az All Star Batman első sztoriját.

Egyszer már csak érdekességképp is érdemes lehet elolvasni, de semmiképp se legyenek nagy elvárásaink a történettel kapcsolatban. Olyan tipikus "futottak még" kategóriába esik, de azért van egy-két megmosolyogtató pillanata. Egyik nyugodt nyári esténken egy jegestea mellé ideális olvasmány.

Megjegyzések