Az istenek visszatérése - NMK #6 - Thor: Újjászületés

A Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény 6. kötete a Thor v3 1-6. számait tartalmazza, időrendben pedig a Polgárháború után játszódik, amiben Thor nem vett részt. Asgard pusztulását a Ragnarök hozta el, melyről kiderült, hogy egy folyamatos megújulást elhozó esemény, melyből bizonyos istenek feletti istenek, az Árnyak Felett Ülők nyernek energiát. Őket legyőzve Thor az ürességben mély álomba merült, társai pedig látszólag mind odavesztek a nagy ütközetben. Thor emberi alteregója azonban aktivitásra bírja Thor-t, és ráveszi, hogy térjen vissza a Földre és folytassa ottani tevékenységét.
Egyetlenegy igen sajnálatos negatívumot tudok mindössze kiemelni a kötettel kapcsolatban, mégpedig azt, hogy Thor ezen sorozata nem folytatódik az NMK berkein belül. Ez azért sajnálatos, mert J. Michael Straczynski egy igazán szerethető és kellően karizmatikus főszereplőjét egy olyan új irányba tereli, aminek folytatására azt hiszem a kötet elolvasása után mindannyian kíváncsiak vagyunk. Az ember/isten kettősség erőteljes kihangsúlyozása kifejezetten jót tesz a karakter vérfrissítésének, valamint az első részben lezajló kettejük közötti párbeszéd is klasszan megalapozta a további részeket. Az emberi alteregónak hála Thor-t sokkal közelebb érezzük a hétköznapi emberekhez, és az afrikai terrorcselekménybe való beavatkozás is Thor emberekhez való közelségét és empátiáját húzza alá.
A 3. részben levő Vasemberrel való párbeszéd több szempontból is erősre sikeredett; nem tudjuk a taktikai megfontolásból elkövetett kétes tettei miatt teljesen elítélni Tony-t, hisz Ő mindvégig szeretne megmaradni a legális szuperhősködés, és a kormánnyal való összejátszás mellett, ugyanakkor Thor érvei igencsak jogosak, és a dühkitörésekor is azt érezhetjük, hogy végre valaki megpróbálja észérvekkel felnyitni Tony szemét. A végén pedig Tony részéről a megalázottság és behódolás csak még távolabb tolja egymástól a két régi jóbarátot és alapító Bosszúangyalt egyben.
Olivier Coipel határozott, vékony kontúrral ellátott rajzai már az első részben megalapozzák ezt az epikus történetet, és az asgardi Viharistennek is kellően cool kinézetet varázsol. Az akciójelenetek pörgősek, illetve az istenek lakógyűlésen való részvétele is igen komikusan került ábrázolásra. 
Mindennel együtt az NMK sorozat eddigi legjobbjai közé sorolnám ezt a kötetet, egy remek kezdetnek lehettünk szemtanúi. Az emberek és istenek kapcsolatának való boncolgatása, mely rögtön az első részben felvetődik, sok kérdést von maga után, amikre természetesen nem ad választ a kötet, de érdemes lehet rajtuk elgondolkodni. Ha már szóba került, ezt az aspektust az American Gods című sorozatban is kifejezetten szerettem. Thor kötetek azért lesznek még a sorozatban, ha valaki pedig pont ezen széria folytatása iránt érdeklődne, angolul beszerezheti online webshopokból, vagy reménykedhet hogy valamelyik hazai kiadó leközli a további részeket.

Megjegyzések