Cukormázas rémálom - Sötét elmék (spoilermentes kritika)

Alexandra Bracken regényének filmváltozata Sötét elmék címen egy olyan jelenséget mutat be, amelyben egy különös járvány az egész világ eddig megszokott rendjét borítja fel. Hasonló vonatkozású filmekből és sorozatokból készült nem is kevés, példának okáért a Kaptár, vagy a Walking Dead szériák. Jelen esetben a fertőzés kizárólag a gyerekekre van hatással; a járvány rengeteg kiskorúval végez, a túlélők pedig különféle adottságokra tesznek szert, ami lehet akár a szuperintelligencia, áram uralása, vagy az emberi emlékezet módosítása is. A világ természetesen nem is reagálhatna másképp erre az esetre, minthogy a gyerekeket munkatáborokba zárják, és szigorú ellenőrzés alatt végeznek rajtuk vizsgálatokat. Főszereplőnknek, a tinédzser Ruby-nak (Amandla Sternberg) évek múltán egy kis segítséggel sikerül megszöknie a komplexumból, és egy csapat tinivel összetalálkozva együtt kelnek útra, hogy felkeressék sorstársaikat, a békében és nyugalomban, szabadon levő túlélőket.
A Sötét elmék kiváló alapötlettel rendelkezik, és minden adott lenne egy izgalmas, és változatos kalandfilmhez, de sajnos az érdekes és ötletes felütést érdektelen és lapos történet követi. Olyan érzésem volt, mintha egy délután sugárzott tinisorozat egyik epizódját nézném, és nem a Stranger Things készítőinek nevével fémjelzett filmet. A tinik különböző képességeire, vagy arra, hogy pontosan mi lehet ennek az egész járványnak a hátterében, alig jut hangsúly, ám de a kötelező szerelmi szálat - mely a semmiből bontakozik ki pár jelenet alatt - folyamatosan nyomják a képünkbe, és olyan kínos jelenetek végignézésre kényszerítik a nézőt, amik semennyire sem viszik előrébb történetünket. Világos, hogy tinikről van szó, és így adja magát egy románc kibontakozása, de a Sötét elmék kifejezetten rossz példa arra, hogy hogyan is kell egy ilyen aspektust megvalósítani a vásznon. A végén azért próbáltak egy kis értelmet kicsikarni az egészből, de ezzel szerény véleményem szerint pont az ellenkezőjét érték el, és még izzadságszagúbbra sikeredett a logikai buktatókkal teli történet.
Az érdekes felütést, és a titokzatos képességeket birtokló fiatalok feltűnését követően a film sajnos hamar rájön, hogy nem tud mit kezdeni magával, és olcsó fordulatokkal, valamint egy-két light-osabb akcióval próbálja fenntartani az érdeklődést. Voltak benne értékelhető részek, de ezek sajnos igencsak eltörpültek a többi negatívum mellett. Az előbb kifejtett szerelmi kapcsolaton felül a másik problémám a film végével volt; szeretem azt, amikor a készítők hagynak egy kis teret a nézőnek, és nem adnak egyértelmű választ akár a film legégetőbb kérdésére, de jelen esetben semmit nem kaptunk a lezárásban. Megint meg kell említenem a tinisorozat feeling-et, ugyanis a befejezés is erre erősített rá. Szinte sehova nem jutunk el, és a végkifejlet tudatában az egész film egy helyben toporgásnak hat. Egyszerűen nem jutunk el A-ból B-be, nincs katarzis, nincs megkönnyebbülés, se drámai végkifejlet, csak úgy abbamarad a dolog. Talán egy kis reményt próbál felvillantani, de ezt annyira jelentéktelen módon, hogy egyszerűen nem is vagyunk kíváncsiak az esetleges folytatásra. 
Elkezdett valamit a film, amivel nem tudott mit kezdeni, hanem szimplán átrángatta a nézőt egy érdektelenségbe fulladó történeten. A legérdekesebb dolgok, mint a tinik különböző képességei, vagy a járvány eredete pedig szinte teljesen mellőzve vannak az egészből. A végére engem teljesen elvesztett, és az utolsó képkocka adott még egy pofont, apró reménynek álcázva. De kérdem én, minek? 2/5

Megjegyzések