Viszlát, gyerekkor! - Barátom, Róbert Gida (spoilermentes kritika)

A Disney legújabb filmjében egy mozivásznon rég nem látott mese világához nyúl hozzá, ezentúl kicsit más megközelítésből; a Barátom, Róbert Gida című mozifilm ezúttal egy élőszereplős kaland keretében mutatja be a már felnőtt és üzleti ügyeivel gondterhelt Róbert, és a szemernyit sem változott Százholdas Pagony különös lakóinak történetét.
Ewan McGregor egyetemistára fiatalított imázsa után pár ránc felhelyezése után meg is érkezünk a film jelenébe, ahol a férfi egy utazóbőröndöket gyártó vállalatnál dolgozik vezető pozícióban. A játékosság és vidámság látszólag teljesen kiveszett életéből, a munkából hazaesve esténként a feleségével és a lányával sem tölt elég időt, és a cég pénzügyeinek újrakalkulálása miatt a hétvégi nyaralásra sem kíséri el családját. Ebben a zaklatott állapotban bukkan fel az életében újra Micimackó, arra kérve Róbert gidát, hogy segítsen neki megtalálni elveszett barátait, akit valószínűleg az Apacukák raboltak el.

A történet az animációs filmek ártatlanságával közelíti meg ezen újfajta értelmezését a klasszikus szereplőknek, és az erőszak bár jelen van (világháború), de igencsak eltörpül olyannyira, hogy merjük magunkat biztonságban érezni ebben a különös világban. Az Apacukák (nem)jelenléte is a fenyegetettség érzet felé húz, főleg inkább a Százholdas Pagony állatai között, de akár csak egy Bud Spencer filmben, itt sem érezzük, hogy valóban rossz dolgok megtörténhetnek velünk.
A gyerekkor és felnőttkor közötti éles váltás markánsan alá van húzva a filmben, illetve a kérdés is többször felmerül, miszerint mennyire válasszuk el a kettőt egymástól, illetve felnőttként mennyire lehetünk gyerekek. A fásultság és a játékosság mellőzése nem biztos hogy szükségszerűen hozzátartozik a felnőtté váláshoz, és ha valami a szívünkhöz nőtt ami nem teljesen passzol a felnőtt-lét image-ébe, nem feltétlenül kell eldobni a nagykorúság küszöbén. Róbert Gida jelképezheti akár a mára már felnőtt Micimackó nézőket, akik talán ugyanígy viszonyulnak régen hőn szeretett figuráikhoz; nem akarnak foglalkozni velük, maradjanak ott ahol vannak, ők már ebből nem kérnek. Pedig semmi rossz nincs abban, ha az ember egy kis idő erejéig visszarepül a múltba, akár egy film erejéig.

Micimackó, Malacka, Füles és a többi karakter színt hoz a történetbe, illetve nagyon sok esetben a komikum forrásaiként is szolgálnak a maguk naívságával és egyedi gondolkodásával. Nem egyszer merülnek fel mélyebb érzelmekre ható gondolatok, amik láttán úgy is érezhetjük, hogy a különös állatok egyfajta metaforaként szolgálnak érzelmeink tekintetében. Különösebb, nagy volumenű esemény igazából nincs, a legfőbb probléma Róbert Gida cége költségvetésének a megnyirbálása és az értekezlet, amin mindezt elő kell adnia.
Mindent egybevetve Róbert Gida és barátainak legújabb kalandja egy kellemes és megmosolyogtató családi mozi, mely szeretne igazán szívhezszóló lenni. Kérdés az, hogy mennyire hagyjuk ezt. Kellő nyitottsággal, és az esetleges idilli Disney-filmekre jellemző apró közhelyeken túllátva mindenképp egy kedves film lett ez.


Megjegyzések