Kiállni az elesettekért - Néma forradalom (spoilermentes kritika)

Az '56-os eseményeket körbejáró filmek közé most Lars Kraume legújabb drámája csatlakozik, mely igen egyedi módon közelíti meg az egész kérdéskört. A Néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer) fókuszában nem a Magyarországon zajló forradalmon, hanem sokkal inkább annak a hatásán van; egy érettségi előtt járó osztály Kelet-Németországban 2 perces néma csenddel tiszteleg az elesett magyarokért az egyik tanórán. A szigorú és legapróbb csínytevéseket is keményen megtorló rendszer természetesen fellép a diákok ellen, melynek tétje a fiatalok továbbtanulási lehetőségei. Dönteniük kell, hogy az igazság, vagy saját maguk jóléte a fontosabb ebben az elkorcsosult és embertelen, torz elveken alapuló elnyomásban, melyben ők is élik mindennapjaikat.
Az osztályközösség összetartó ereje, valamint a tanulók szabadságban való vakmerő hite az, mely szépen megmutatkozik Kraume filmjében. A viszonylag egyszerű történet azonban annál több feszültséget, és igaz emberi érzelmeket tartalmaz, mely egy pillanatra sem engedi el a néző kezét, és a könnyeket sem törli le senkinek az arcáról a film végén. Elköteleződés és elengedés, a bizonytalanság és a biztos jövő ellentétei azok, mely úgy gondolom nem csak a főszereplő fiatalokat, de minket is folyamatosan foglalkoztatnak. A harc itt nem az utcán, hanem az iskola falain belül megy végbe.
A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon debütált film az NDK-korszakának kicsiny szeletére fókuszál, és igaz történeten alapul. A színészi alakítás meggyőző, és bár a legtöbb karaktert nem ismerjük meg mélységeiben - hiába a majd' két órás játékidő - annyit pont tudunk, amennyit fontos. A néma csend miatti aránytalanul szigorú eljárást mi is jogtalannak érezzük, és lélekben szinte már ott vagyunk a tinédzserekkel a pattanásig feszült hangulatú osztályteremben. A természetes, valóságos érzelmeket megjelenítő színészi játék, a rendszer abszurditásának a bemutatása, és a közösség összetartozó erejének szemléltetése az, mely kifejezetten erőssége ennek a filmnek. A megpróbáltatások végén pedig szinte mi is örömkönnyeket hullajtunk, és szurkolunk, hogy minden úgy menjen, ahogy azt a fiatalok eltervezték. Ez egy megható és szép film volt a szolidaritásról, méltó emléket állítva az '56-os borzalmaknak; korosztálytól függetlenül mindenkihez szól.

Megjegyzések