"Szép életet!" - Venom (spoilermentes kritika)

Pókember legnépszerűbb nemezisei között régóta megérdemelt helyet foglal el Venom, mely karakternek már megannyi feldolgozását láthattuk; ikonikus szereplője volt a Fox Kids-en sugárzott rajzfilmnek, feltűnt az Ultimate Univerzumban, illetve a sokak által jogosan vitatott Pókember 3 filmben. Legelső feltűnése a 80-as évekre nyúlik vissza, egészen pontosan az Amazing Spider-Man 252. számába a szimbióta első feltűnése, a 299. számban pedig már Venomot csodálhattuk egy rövid cameo erejéig a füzet végén, egy vérfagyasztó jelenetben, ahol Mary Jane-et rémítette halálra. A gonosztevő megalkotása egyébként Todd MacFarlane és David Michelinie nevéhez fűzödik, előbbi pedig részt vett a film forgatókönyvének megírásában. A rajongói nyomást általában igyekeznek figyelembe venni mind a képregények, mind a filmek terén, a Marvel és a Sony közös megegyezésének köszönhetően pedig megszületett a legendás karakter, Venom önálló filmje. (Azt azért hozzátenném zárójelben, hogy inkább lett ez egy Eddie Brock-ról, mint Venomról szóló film, de nyilván utóbbi név sokkal trendibb és eladhatóbb).
A két jóbarát




Történetünk középpontjában Eddie Brock (Tom Hardy) oknyomozó újságíró szakmai és magánélete van, ám a nagy szerelem adta rózsaszín felhőről leugorva egyből bele is veti magát egy nagykutya, mégpedig az Élet Alapítvány kétes hírű vezetőjének, Carlton Drake-nek (Riz Ahmed) meginterjúvolásába. A cégtulajdonos illegális emberi kísérletek árán igyekszik kibővíteni az emberi test határait, és megfelelő utópiát teremteni az emberiség számára, melyhez legfőbb eszköze az idegen bolygóról származó szimbióták emberrel való egyesítése. A kísérleti alanyok sorra buknak el, egy este azonban Eddie Brock a laborban jár...
"Szép életet!"

Képregényrajongóként a Tom Hardy által megformált Eddie Brock roppant karakteridegen volt számomra; a magánéleti válságait is vicceskedve átvészelő férfi, még ha sokat is veszített, akkor is képes megőrizni optimizmusát, és jókedvét, ami az eredeti Eddie Brock-ra egyáltalán nem volt jellemző, sőt, a mérhetetlen dühe, és Pókember iránti gyűlölete adta meg a sava-borsát a karakternek. Itt azonban se gyűlölet, se Pókember nincs, ami akárhogy is nézzük, elég furán veszi ki magát. A karakter létrejöttében központi szerepet játszik a reláció Pókemberrel, mind a külső megjelenést, mind a motivációt és mozgáskultúrát illetően. Azt sem árt megjegyezni továbbá, hogy eredetileg Pókember hozta a Földre az idegen élőlényt, de Pókember híján ugye ki kellett találni erre valami alternatív megoldást.

A kezdeti sablonos történetvezetést, kínos flörtöléseket, unalmas, rövid és annál érdektelenebb párbeszédeket Eddie Brock Venommá válása pezsdíti fel, mintegy 200%-ra kapcsolva a film dinamikáját és élvezhetőségét. Eddie szerencsétlenkedései és furcsa tettei néhol önmaga paródiájába, vagy legalábbis egy vígjátékká varázsolják a filmet, és hiába a 16-os besorolás, mindvégig megmarad a poénos és laza hangulat. A legérdekesebb, egyben legpoénosabb aspektusai a filmnek, mely többször is hangos nevetést váltott ki belőlem, az Eddie és Venom közötti folytonos párbeszéd, mely a sava-borsa az egész filmnek. A végére azért kapunk néhány látványosabb harcjelenetet, a CGI remekelt a szimbióták ábrázolását tekintve.
"Ki tudsz segíteni egy kis apróval?"

Nézzem, ne nézzem?
Aki képregényrajongóként elvárásokkal ül be a filmre, annak ajánlatos kissé elvonatkoztatni, és adni egy esélyt az egésznek. A magam részéről jót szórakoztam a filmen, viszont rengetegszer fordult elő ilyen-olyan indokoknál fogva, hogy humorosnak éreztem olyan jeleneteket, amik igazából nem voltak azok. A klasszikus Venom karakterétől számomra a lehető legtávolabb áll a humoros hangnem és a poénos felütések, így ennél a filmnél sem a megmosolyogtató, olykor már aranyosan gagyi, 90-es évek filmjeire hajazó hangulatot vártam, de ezt kaptuk, ezt kell szeretni. Mindenképp érdemes tenni vele egy próbát, mindössze félre kell tenni a képregényből származó ismereteinket és elvárásainkat.
A stáblista utáni két jelenetet pedig erősen ajánlott megtekinteni, egy komoly kis cameo, illetve egy hosszabb, ám annál szórakoztatóbb jelenet miatt, ami egyelőre maradjon titok, hogy mi, de legyen annyi elég, hogy mindenképpen javaslom a megtekintésüket.
Mindennel együtt vegyes érzésekkel gondolok vissza a filmre, és bár roppant idegen volt a karakterábrázolás, illetve a poénos hangulat túlsúlyba került, mégis bele tudtam merülni és élvezni Eddie első önálló filmes kalandját. Az egydimenziós karakterek, gyenge párbeszédek, és olykor nevetséges jelenetek azok, amik számomra lefelé húzták az egészet, de mégis volt benne valami érdekes és szokatlan, amitől nem mondanám rá, hogy ez egy rossz film. Én valahogy úgy könyveltem ezt el, hogy létezik a képregényben debütál Eddie Brock-féle Venom és létezik ez az újfajta feldolgozás, ám ez esetben csak a csomagolás ugyanaz, a karaktert szinte teljesen kicserélték. Venom megjelenésével ugyanis az ember inkább a borzongást, mint a felhőtlen kacagást és poénos hangulatot várná, ugyanakkor a legutóbbi Pókember film is lazábbra sikeredett, így talán van egy kis kapocs a kettő között. Reméljük, azért valamikor találkoznak, és nem egy Pókember nélküli világban kell nyugdíjba vonulnia Venomnak. 6,5/10

Megjegyzések