A múlt bűnei - Nyughatatlan Özvegyek (spoilermentes kritika)

Vegyünk egy csapat gyászoló nőt, akiknek látszólag már semmi vesztenivalójuk szeretett férjeik, és vagyonuk elvesztése után; próbálják megtalálni a helyüket, ami nem olyan könnyű házastársaik rizikós ügyei miatt. Pláne, ha annak a legutóbbi ügynek az egyik érintettje halálosan megfenyegeti a gyászoló özvegyet, Veronicát (Viola Davis), aki saját kezébe veszi az irányítást, és elhatározza, hogy a többi nővel együtt megszedik magukat elegendő pénzzel ahhoz, hogy a jövőben semmi gondjuk ne legyen. A rizikó sosem volt nagyobb, a tét hatalmas, a kiszemelt pénz pedig természetesen az egyik nagykutyánál van.
A szép és egyedi felvezetést követően fejest ugrunk az egyik zűrös kerület polgármesteri választásainak kampányidőszakába, mely fehér-fekete ellentét felsorakozik a film egyik központi gondolata, a női-férfi kapcsolat, illetve függőség mellé. A film mindvégig szépen operál az ellentétpárokkal az özvegyek csapatában csakúgy, mint a felszínen zajló, nyilvános eseményeken. Okos, de rendkívül trendi stílusban tálalja az elkeseredettség és kényszer okozta női szerepváltást; még anyuci "kislánya" is fegyvert ragad, ezzel is jelképezve, hogy itt az ideje sorsuk irányításának átvételére. Stílusos vágások és átvezetések vezetnek minket a végkifejletig, amit igazából nem is várunk; persze, szurkolunk, hogy összejöjjön a titkos akció, és mindenki boldogan éljen, amíg meg nem hal, de a film lényege pont, hogy nem ez. Az érzelmi hullámvölgyek érzékletes megjelenítését az özvegyek eltávozott férjeinek roppant felületes ábrázolása, és a nagy fordulópont keltette pillanatnyi meglepetés ellaposodása, majd elmosása lesz az, ami végül kitéríti a sebesen haladó mozdonyt. 

A sok karaktert középpontba állító filmek azonban beleeshetnek abba a hibába, amibe a Nyughatatlan Özvegyeknek (Widows) sikerült; hiába az ötletes történet, az izgalom, a kaland, ha nem látunk be a karakterek mögé. Ha nem tudjuk meg, pontosan mi rejlik az egyes döntések és érzések mögött, kevésbé lesz hiteles a dolog, éppen ezért volt nagy csalódás a Liam Neeson által megformált karakter. A legrosszabb, ami történhet egy filmben, ha az egyik legnagyobb csavar érdektelenségbe torkollik a mögöttes indokok (a pár szavas megszólalásokat nem veszem ide) kiderülése nélkül. Valahogy olyan súlytalan lett az egész a végére, a lezárással egyetemben. Az ígéretes kezdést, és érdekes aspektusokat felvonultató folytatást nem sikerült teljesen kibontani és felfejteni. Hiába a sok nagy név, és a két órás játékidő, ez így kevés volt.

Megjegyzések