Marvel Figuragyűjtemény #7 - Loki

Az MCU filmjeinek köszönhetően manapság igencsak nagy népszerűségnek örvend Thor féltestvére, Loki, a cselszövés istene. Bár a legelső Avengers történetben is ő okozta a galibát, és lényegében ő hívta életre a legendás csapatot, valamint az első Bosszúállók filmben is kivette a maga részét, idővel mind a képregényes, mind a filmes fronton egyre inkább differenciálódott a karakter, előkerültek jó, esetenként hősies tulajdonságai, amik olykor kirángatták a megtestesült gonosz szerepéből. Gondoljunk csak például a paninis Hihetetlen Pókember sorozatban megjelent történetre, vagy a Thor: Ragnarök filmre. A Thorral való örökös szembenállást több esetben az együttműködés váltja fel, a kiszámíthatatlanság pedig alapköve a karakter jellemének, éppen ezért mindig visszatalál eredeti valójához.
A figura ábrázolásmódján is megjelenik ez a kettősség: magasba emelt ökle, ördögi vigyora visszaadja azt a benyomást, amit a történetekben is tapasztalhatunk. Tekintete őszinte, sugárzik róla a kiszámíthatatlanság és gonoszság, kiállása mindemellett pedig határozott. A ruháját pedig kifejezetten részletesen és pontosan sikerült megjeleníteniük a készítőknek.
A történeti összefoglalóban mélyebb betekintést nyerhetünk Loki eddigi életútjába, illetve rengeteg inkarnációjába és szerepvállalásába; Thor oldalán vagy Thor ellen, női, vagy akár egy kisgyerek alakjában, de végül mindig a bajkeveréshez köt ki. A Titkos Invázió után pedig a Norman Osborn titkos alakulatának, a Dark Illuminati nevezetű szövetségnek is tagja lesz Namorral, Fátum Doktorral, Hood-al, illetve Emma Frost-al egyetemben. Amin pedig már szinte meg sem lepődünk; 2016-ban az elnökválasztáson is indult a karakter.

 Ha szeretnél Loki történetet olvasni, ajánljuk a Fumax kiadó nemrégiben megjelent Loki kötetét!


Megjegyzések