Marvel Figuragyűjtemény #11 - Fekete Párduc

Fekete Párduc karaktere a hazai képregénykiadás terén viszonylag ismeretlennek számít, önálló története egyáltalán nem, inkább csak mellékszereplései jelentek meg eddig. A Nagy Marvel-Képregénygyűjteményben azonban jövőre meg fog jelenni egy kötete, mely a 2005-ös sorozat első történetét tartalmazza majd, a Reginald Hudlin-John Romita JR. szerzőpárostól. További aktualitása még a karakternek, hogy első önálló mozifilmje több Oscar-díj jelölést is kapott, köztük a 'legjobb film' kategóriában is versenybe száll a győzelemért.
A karakter első debütálása egy Fantasztikus Négyes történetben látható 1966-ban, majd ezután nem sokkal, több mellékszerepet követően 1973 júliusában saját sorozatát is megkapja. Fekete Párduc eredetéről röviden:

T'Challa az afrikai törpeállam, Wakanda királyának T'Chaka-nak fiaként került a trónra. Mikor apját egy Ulysses Klaw nevű amerikai kalandor megölte, hogy rátegye kezét a Wakandában található vibránium bányákra, az ifjú uralkodó bosszút esküdött. Önkéntes számüzetésbe vonult, és a legjobb Európai és Amerikai egyetemeken képezte magát, és közben szorgalmasan edzett a vérbosszúra. T'Challa visszatért hazájába, de ahhoz, hogy trónját elfoglalhassa, két próbát kellett kiállnia: az ész és az erő próbáit. T'Challa-nak a hat legerősebb wakandai harcost kellett legyőznie egy fegyver nélküli puszta kézzel vívott harcban, majd miután az ész próbáját is sikerrel teljesítette, ünnepélyes ceremónia keretében megkoronázták a Fekete Párduc totem előtt, amely a wakandai nép szent jelképe. A totem tiszteletére, T'Challa felvette a Fekete Párduc nevet, és esküt tett, hogy bármi áron megvédi hazáját és népét a gonosz erőktől és a betolakodóktól. Miután barátságot kötött Amerika Kapitánnyal, a Fekete Párduc belépett a Bosszú Angyalai közé. Az Angyalok oldalán számos ütközetben részt vett, és az óta is uralkodik Wakandában.

T'Challa az afrikai ország, Wakanda uralkodójának, T'Chakának fiaként született; anyja, N'Yami, belehalt a szülésbe. T'Chaka fogadott fia, Vadász, meggyűlölte T'Challát, mert elvette anyja életét, s az ezt követő években magában dédelgette keserű érzéseit. Végül Vadász lett a Fehér Farkas, Wakanda titkosrendőrsége, a Hatut Zeraze feje. T'Challa apja ismét megnősült, elvett egy afrikai-amerikai nőt, Ramondát.
Tinédzserként T'Challa megismerkedett a mutáns Ororo Munroeval, s kettejük között rövid románc szövődött, de T'Challa atyjához és Wakandához volt kötve. Csak évekkel később találkoztak újra, mikor Ororo Vihar néven az X-Men tagja lett.
T’Chaka ostoba módon szövetségre lépett egy hollanddal, Ulysses Klaw-val. Klaw azért jött Wakandába, hogy rabszolgaként eladja lakosait és megszerezze a vibrániumként ismert különleges fémet, mely képes magába szívni a szonikus és kinetikus energiát. Fosztogatása közben Klaw megölte T'Chakát. Miután apja meghalt, T'Challa megtámadta Klaw-t a saját hangfegyverével, s emiatt Klaw fegyvere felrobbant, és megnyomorította jobb kezét. Klaw elmenekült, és T'Challa Wakanda hercege lett.
Miután befejezte egyetemi tanulmányait Amerikában és Angliában, T'Challa visszatért Wakandába és felöltötte a Fekete Párduc maszkját, csatában elnyerve a címet. Ezután elfogyasztotta a szív alakú növényt, mely emberfeletti érzékekkel és fizikai képességekkel ajándékozta meg. T'Challa így már nem csak Wakanda uralkodója és a Wakanda Tervező Csoport, valamint a Fekete Párduc Kultusz feje volt, hanem Wakanda vibránium készletének irányítója is.
Mindezen idők alatt Wakanda egy elszigetelt állam maradt, egy rejtély a külvilágnak, oly védelemmel, mely nagyobb volt, mint amit bárki is képzelt volna. T'Challa megnyitotta Wakandát a külvilágnak, s meghívta a Fantasztikus Négyest, azt tervezve, hogy legyőzi őket csatában, hogy ezzel bizonyítson magának. Sikerült legyőznie az egész Fantasztikus Négyest, de nem számolt barátjukkal. Wyatt Winfgoottal, aki kiszabadította őket a Párduc csapdáiból. T'Challa ezután felfedte előttük igazi indítékait, s elfogadta a Fantasztikus Négyes segítségét a visszatért Klaw elleni csatában. Miután megsebesült a Fekete Párduccal vívott csatában, Klaw magától belépett a szónikus átalakítójába, s egy tiszta hangból álló lénnyé vált.
Egy Amerika Kapitány oldalán átélt kaland után, Kapi Fekete Párducot Bosszúangyal tagságra javasolta önmaga helyett, egyéb irányú elfoglaltságai miatt. T'Challa ezt elfogadta, hogy így belülről kémkedhessen az Angyalok ellen, és eldönthesse, veszélyt jelentenek-e az országának. Azonban hamarosan az Angyalok barátja lett, és megbízott bennük. Különösen közel került tudóstársaihoz, Fullánkhoz és Vasemberhez.
Az Angyalokkkal töltött ideje alatt, T'Challa felvette a Luke Charles nevet, és iskolai tanár lett Harlemben. Megismerkedett egy énekessel, Monica Lynne-nel, és egymásba szerettek. Monica T'Challával maradt, amikor visszatértek Wakandába, s felfedezték, hogy Erik Killmonger, akit Klaw gyermekként eladott rabszolgának, polgárháborút robbantott ki. Killmongert legyőzték, de később többször is visszatért, hogy kihívja T'Challát.
Egy, az Egyesült Államokba tett látogatás alkalmával T'Challa mellé kinevezék Everett K. Ross-t a Külügyminisztériumból, mint segítőjét. Bár a két ember nagyon különböző kultúrákból jött, hamarosan megtanulták borzasztóan tisztelni a másikat, és T'Challa egy időben régenssé is kinevezte Ross-t.
Ross mellett a Fekete Párduc legnagyobb szövetségesei a kommunikációs főnöke, Taku; biztonsági főnöke, W'Kabi; testőre, Zuri; régense, N.Gassi; és a Dora Milaje (Az Imádottak), ifjú nők ellenséges törzsekből, akiket T'Challa oltalmába helyzetek, hogy megóvják a békét, valamint leendő feleségnek. Köztük van Isteni Igazság Királynő, Okoye és Nakia.
Az idők folyamán T'Challa kapcsolata Monicával nagy megpróbáltatásokon ment keresztül, s így ő visszautasította legutóbbi házassági ajánlatát.
Nemrégeiben napvilágra kerültek T'Challa eredeti okai a Bosszú Angyalaihoz való csatlakozásáról, s pár csapattársának nehézségeket okozott elfogadni indítékait. Különösen a Vasemberrel való kapcsolata élt át nehéz időket, amit súlyosbított, amikor Stark kivásárolta a Wakanda Tervező Csoportból. T'Challa és Stark jelenleg már jobb viszonyban vannak, s mindent megtesznek, hogy javítsák kapcsolatukat.
Egy nem régi, Vasököllel folytatott csata következményeként T'Challa olyan sérüléseket szenvedett, melyek miatt agyértágulata alakult ki. Ugyanekkor feltűnt a Fekete Párduc egy jövőbeli verziója, aki kijelentette, hogy mivel végnapjai jönnek, szórakozni akar, és élvezni az életet. A jövőbeli Párducot hamarosan magával ragadta az agyértágulat, majd hibernált állapotában lemészárolta T'Challa ellensége, az Ember-Majom. Jövőbeli önmaga halálának tanújaként érzett fájdalma miatt, és hallucinációktól gyötörve T'Challa elhagyta Wakanda trónját, s egy ideig titokban New Yorkban élt.
Nemrégiben egy rendőrtiszt, Kevin Kasper Cole megszerezte T'Challa egyik jelmezét, s felvette a személyiségét, hogy háborút indítson a bűnözés ellen. T'Challa egy bizonyos fokig tanította Cole-t, és felügyelte felvételét a Fekete Párduc Kultuszba, ahol Cole a Fehér Tigrissé vált.
Mivel Cole-lal való találkozása visszahozta őt a külvilágba, T'Challa nemrégiben ismét csatlakozott az Angyalokhoz. Azóta Killmonger már visszatért, hogy kihívja T'Challát a Fekete Párduc címéért. T'Challának hamarosan válaszolnia kell erre a kihívásra.
T'Challa egy aprólékos tervező, aki felkészül minden lehetőségre. Még arra is van terve, hogy Wakanda hogy szálljon szembe Galaktusszal, amennyiben a világfaló valaha is fenyegetné az országot. (forrás: adattar.kepregeny.net)

Köszönhetően a nagyrészt fekete színnek, a figura festése nem hagy kívánnivalót maga után, és a kidolgozottság is el lett találva. Maga a póz pedig dinamikus, és energikus.

Megjegyzések