A pokol legmélyebb bugyrain is túl - Spawn Kezdetek #9-10

A pokol központi szerepe a Spawn-történetekben nem csak az iszonyat kiváltásaként funkcionál, hanem egyfajta társadalomkritikai hangnemet is beemel a történetekbe. A pokolban a Messiás miatt összecsődült tömeg feltétlen imádata, majd utálata a befolyásolhatóságot, és az értékek melletti laza elköteleződést sugallja a tömegekkel, és akár a mai kor emberével kapcsolatban. Irónikus, hogy mégis a pokol teremtménye, Spawn az, aki racionalitásával és bosszúvágyával egyetemben próbál emberi maradni ezekben a helyzetekben is. Hiába a megannyi szörnyű esemény és tragédia - bár van, hogy elveszti a fejét - mégis saját értékrendjének megfelelően minden helyzetben próbál helytállni. Érdekesek egyébként azok a váltások, amiket McFarlane alkalmaz a véresen komoly és a könnyedebb felütések között; az egyik oldalon még a pokolban figyeljük Al szenvedéseit, a következőn pedig a nyomozópáros, Sam és Twitch "átlagos" mindennapjaiba nyerünk betekintést, egy-két poénnal fűszerezve.
Mindannyian sejtettük, hogy egyszer sor fog kerülni a két régi jó barát, Terry és Al találkozására, amire mindösszesen kicsivel több, mint félszáz füzetet kellett várni; a folyamatos konfliktusok és értékrendbeli eltérések ellenére azonban az 54-es rész végi egyoldalas ölelés megnyugvással tölti el az olvasót. Hiába tudjuk, hogy sorsa már eldöntetett, és a Menny seregei ellen kell majd harcolni Malebolgia oldalán, az ilyen apró kis pillanatok azok, amik tartják a reményt nem csak az olvasóban, de magában Spawn-ban is.

McFarlane ügyesen alkalmazza a "minden összefügg mindennel" taktikát, és a semmiből előbukkanó, eddig börtönben sínylődő egykori hadászati szakértő, Forsberg újabb válaszokkal tud szolgálni Spawn rejtélyes múltját illetően. A végre célba ért gorilla, Cy-Gor pedig rögtön más megvilágításba kerül az újdonsült információk révén, és mint megannyi aspektusa a sorozatnak, nem máshoz, mint Jason Wynnhez köthető. Míg Wynn a földön, emberi egzisztenciájában testesíti meg szinte magát az ördögöt, addig érdemes összehasonlítani legfőbb nemezisével, Spawn-nal, aki úgymond az ördög által formált alakjában próbál emberi maradni. Ez az ellentétpár úgy gondolom, az egyik legfontosabb dimenziója az eddigi részeknek.
A korábbi történetből ismert tragikus sorsú testvérpár, Andy és Eddie újbóli felbukkanása nem volt éppen az erőssége a történetnek, főleg nem azzal a viharos gyorsasággal, ahogy a szerepük le is zárult nagy hirtelenjében. Ezt a részét a 10. kötetnek rendkívül vázlatosnak és elkapkodottnak éreztem, bár maga a funkciója, hogy Spawn-t újra és újra ilyen és ehhez hasonló emberi sorsokkal szembesítse, dicsérendő.

A 10. kötet végi bájos cliffhanger pedig gondoskodik róla, hogy fenntartsa az érdeklődést a következő rész(ek) iránt; ez a fajta változatosság és merészség, amivel a sorozat rendelkezik, kifejezetten a Spawn erősségei közé tartozik. Örvendetes, hogy nagy általánosságban nem egy adott struktúrára vannak ráhúzva az adott részek, hanem mernek kirívóak lenni, mindenféle tabu nélkül.

Megjegyzések