Megsárgult emlékek - Fenegyerek: Sárga

A magyar kiadású Marvel képregények sora a Fumax kiadó jóvoltából ismét egy remek darabbal bővült, Jeph Loeb és Tim Sale kollaborációjának egyik ékkövével, a "szín" tematika sárga részlegével, a Fenegyerekkel. Az alkotópáros ugyanezen vonulatának másik darabja, a Pókember: Kék is szinte egy időben jelent meg ezzel a kötettel az NMK sorban, így már csak a Hulk: Szürke és az Amerika Kapitány: Fehér várat a hazai kiadásra. Ha viszont ilyen ütemben haladunk megjelenések terén, nem lenne meglepő, ha a többi is megjelenne. 
Loeb nevéhez fűződnek egészen kiváló (Hosszú Halloween), élvezhetően szenzációhajhász (Hush) történetek, és irdatlan agymenések (Red Hulk) is, a Fenegyerek: Sárga azonban minden kétséget kizáróan az első kategóriába esik. Bár a kötet lényegében egy visszaemlékezés, és újra elmesélése Fenegyerek karrierjének kezdeti szakaszainak, mégsem írható le ennyire egyszerűen. A történetet nem csak keretbe foglalja, hanem igazán szívszorítóvá teszi Matt levele, melyet halott szerelmének ír, végigkísérve ezzel a visszaemlékezéseket. Érzelmek széles skáláján vezet az alkotópáros utazása, nem csak Fenegyerek nagy kaliberű csatáit, hanem a Nelson és Murdock Ügyvédi Iroda három tagjának legapróbb örömeit és bánatait eleveníti fel az olvasó előtt. Legyen az egy jó kedélyű biliárd meccs, vagy szerelmi csalódás, mind hozzájárulnak a karakterek komplex kapcsolatának megismertetéséhez.

Tim Sale érzékletes és kecses vékony kontúrjai határozottan fogják közre az erős kontrasztokkal teli látványvilágot. Fenegyerek dinamikusan megrajzolt karaktere szinte életre kel a minden részben előforduló duplaoldalas, keretet adó, Fenegyerek mozgékonyságát kifejező oldalaknak, mely számomra, akár más esetekben, a film és képregény szoros kapcsolatát hívja életre. Mivel a képregény műfaji sajátosságaiból eredően nem mutat meg teljes mozgásszakaszt, hanem csak bizonyos képkockákat a készítők által legfontosabbnak hitt momentumokkal, az ehhez hasonló, egy karaktert egyszerre több mozgásfázisból megmutató oldalak frappánsan teszik dinamikussá az amúgy statikus képsorokat. A képregény oversized jellegéből fakadóan pedig az ehhez hozzájáruló vászon mérete is nagyobb.

A több szempontból is megnyugvást hozó befejezés, mely egyben a Fenegyerek múltjában lezajló utazást is lezárja, szépen vázolja a karakter soha el nem fogyó motivációját a bűnüldözést illetően. Nemcsak a közeli hozzátartozók, de az időközben felbukkanó nagy szerelmek is mind hozzájárulnak ahhoz, ami a karakter igazi lényege. Legyen az öröm, vagy szomorúság, mindig rá kell jönnünk, hogy a világ nem fekete-fehér. Megannyi szín, megannyi érzelem, a lényeg, hogy mindig előre.

Megjegyzések