Mi van akkor, ha Thanos győz?

Minden hősnek a rémálma, hogy egyszer mindenki elbukik, és a világ egy hatalmas erejű gonosz lény kezébe kerül; láthattunk már erre különféle alternatív történeteket, példának okáért a botrányos Marvel Zombik, vagy az Old Man Logan (magyarul lásd: Logan - Kíméletlen jövő). A Marvel Univerzum egyszer már áldozatául esett az őrült titán, Thanos világuralomra, sőt, az egész univerzum feletti hatalomra törésének, ám ennek következményei nem voltak véglegesek, úgymond vissza lehetett csinálni. Na de mi van akkor, ha ezek a következmények örökérvényűek, és minden hős kudarcot vall a titán megállítását illetően? Erre a kérdésre ad választ, Donny Cates és Geoff Shaw története, a Thanos győz, a Fumax kiadásában.
Az eredetileg 2016-ban indult Thanos széria 13-18. részeit magába foglaló történet a legagyamentebb sztori a kegyetlen titánról, amivel valaha is találkoztam. Az időutazással megbolondított történetben egy jövőből érkező Szellemlovas ráncigálja el Thanos-t a jövőbe az öreg Thanos-hoz, aki saját magától akar segítséget kérni utolsó ellenfele legyőzéséhez. Mindaz a visszafogottság, ami mondjuk a Végtelen Hatalom sztoriban féken tartotta a titánt, az itt Cates-nek köszönhetően teljes mértékben eltűnik, és egy fekete humorral átitatott, roppant humoros, és fordulatokkal teli történetben szabadítja rá Thanos-t az egész univerzumra. Utóbbi esetre már volt precedens, az is igaz, de ami ebben a történetben történik, az igazán egyedülálló és egyedi megközelítéssel nyúl az általunk már jól ismert karakterhez.

A Szellemlovas, aki fanyar humorával mindvégig borzolja a kedélyeket, roppant jó választás volt az alkotók részéről; a két Thanos szócsatáit illetve egyéb szórakoztató szituációit gond nélkül megzavaró, kotnyeleskedő alak az egyik fénypontja a kötetnek. A negyedik falat is áttörő karakter már csak sajátos eredettörténete miatt is megéri a pénzét (amit itt direkt nem lövök le), ugyanis minden megtestesít egy személyben, ami egy képregényfigura kapcsán abszurdnak tűnhet. Mondjuk úgy, hogy a 'normál' szuperkarakterré válást Cates mesterien a négyzetre emelte ezzel az új Lovassal.
A kötet végén leközölt Thanos Annual már csak hab a tortán; a több kis rövidebb történet a titán karrierjének különböző pontjaira reflektálva világít rá a karakter komplexitására és kegyetlen megszállottságára. A Végtelen Hatalom történetből kiemelt jelent a Halálhoz fűződő megszállott szerelmét emeli ki, a 'Mit vegyünk el attól az embertől, akitől már mindent elvettünk?' pedig abszurd feketehumorral fűszerezve meséli el egy balszerencsés srác életét dióhéjban, akinek védőangyal helyett Thanos jutott. A történeteket narráló Lovas a pedig Tales from the Crypt jellegzetes mesélőjét juttatta eszembe, ami külön plusz pont ennek a jól sikerült Annual-nak. Zárójelben jegyezném meg, hogy az egyes évkönyveknél többször találkoztam már unalomba fulladó történettel, de ez, hasonlóan az előtte közölt sztorihoz, megér egy misét.

Egy szó mint száz, a Thanos győz az a történet a titánról, ami roppant szórakoztató és vicces módon tárja fel a karakter igazi lényegét, költői túlzásokkal tarkítva. Cates kiválóan érzékelteti, hogy egy szupergonosz is mekkora komplexitással bír szuperhősök szerepeltetése nélkül is. Hát még Thanos, aki a szupergonoszok non plus ultrája.

Megjegyzések