Szembenézés a kudarccal - Bosszúállók: Végjáték (spoilermentes kritika)

Nem gondoltam volna 2008-ban, amikor az első Vasember filmet tekintettem meg, hogy a Marvel filmes univerzuma a későbbiekben milyen részletesen fel lesz építve a rengeteg szereplővel, és a szupercsapatokkal, egy koherens egészet alkotva. A sok látszólag különálló, egymáshoz lazán kapcsolódó filmet a Polgárháborúban, majd a tavaly bemutatott Végtelen Háborúban láthattuk igazán együttműködni; a már a Bosszúállókon is túlnövő ellenfelek, mint Thanos, nem csak egy csapat, hanem az összes hős jelenlétét megkívánja, a Russo testvérek pedig erre tökéletesen ráéreztek. Nem csak arra, hogy ideje lenne együtt szerepeltetni mindenkit, mint a képregényes crossover-ekben, hanem magában a részletekben is teljes mértékig elmerültek, és mindezt kiváló érzékkel tették. A képregényből merített változtatások a Végjátékban sok képregényes történetet idéznek fel, és ezáltal iszonyú változatossá és élvezhetővé varázsolják a filmes univerzumot. Már nem csak arról van szó, mint az első Bosszúállók filmben, hanem a részletesen kidolgozott karaktereknek és viszonyrendszereknek köszönhetően igazán élettel telivé és változatossá vált az MCU. A Végjáték a 2008-ban indult korszak végét jelenti több szempontból is, és remekül fűzi össze az eddigi eseménysorokat.
 Thanos az a fajta komplex felépítettségű karakter, akitől tényleg tartania kell a hősöknek, pláne, hogy legyőzése is szinte lehetetlenségbe torkollik. A Végjátékban ábrázolt Thanos azonban sajnos veszt komplexitásából, és azok a fajta aspektusok uralkodnak el rajta, amik egy átlagos szupergonoszon. Szándékosan beszélek ezzel kapcsolatban is virágnyelven, hisz rengeteg dolog történik ebben a filmben, köztük Thanos-szal is, amit semmiképp sem szeretnék lelőni. A lényeg, hogy bár motivációja némiképp tompul, mérhetetlen ereje és hadserege továbbra is hatalmas fenyegetést jelent a hősöknek, méghozzá olyat, akinek megállításához tényleg mindenkire szükség van. 

A három órás játékidő kicsit sem tűnik soknak; bár az elején több a hosszabb, kitartottabb jelenet, amit a Marvel filmeknél eddig nem szoktunk meg, a szövevényes és változatos kalandok teljes mértékben odaláncoltak a székhez a film alatt. A Bosszúállók-szériánál folyamatosan érezhető, hogy a részek előrehaladtával mindig szintet lép az egész, és amikor már azt hinnénk, nem lehet fokozni, akkor kapunk olyan fejleményeket, amik teljesen feldobják az egészet. Az ebben a részben is eszközölt változtatások, és az egyre nagyobb mértékű komplexitás mind hozzájárul ahhoz, hogy már csak nagyon kevés válassza el egymástól a képregényes és a filmes adaptációik között szintbeli különbséget. A párbeszédek terén is jócskán fejlődött a Bosszúállók, míg az első részben az egysoros, poénos szövegek, és felületesebb beszélgetések zajlottak, addigra itt már sokkal szórakoztatóbb és komplexebb szintre emelkedett a dolog. A karakterek sajátos humorérzéke, és ironikus megnyilvánulásai is sokat nyomnak a latba (például a liftes jelenet Amerika Kapitánnyal).

A konklúzió nálam sokkal jobban ütött, mint a Végtelen Háborúban, ugyanis ezeken az eseményeken már érezhetőek, hogy véglegesek, ellentétben mondjuk Pókember elporladásával, akinek következő filmje már a Végjáték előtt be volt jelentve. Nem lepődnék meg, ha többen meg is könnyeznék ezt a befejezést, a drámai hatás kétségkívül annyira erős, mint maga Hulk. Az is elképzelhető, hogy sokaknak derogálni fog ez a konklúzió, de az tény, hogy a Russo testvérek egy igazán szép és méltó befejezést kanyarintottak ennek a több mint tíz évig tartó korszaknak.
Amennyire eleinte szkeptikus voltam képregényrajongóként az MCU-t illetően (a Bosszúállók első része nem igazán volt megnyerő számomra), legalább annyira gondolom azt, hogy az utóbbi két Bosszúállók igencsak magasra tette a lécet. Nincsenek már gátak, szinte bármi megtörténhet, és meg is történik ebben a részben (is) a vásznon, amit egy képregényben láthatunk. A Végjáték után azonban okkal gondolhatja bárki, hogy innen már nincs tovább, ellőtték a nagyágyúkat, és minden további már csak ezek ismétlése lesz. De ahogy a Végjáték is bebizonyította, a kreativitás és képregényekből való merítés nem ismer határokat, és ha csak ezt a minőséget kapjuk majd vissza a további Bosszúálló filmekben, már akkor sem lehet okunk a panaszra.

A következő filmek is megannyi újdonságot tartogatnak számunkra; kezdetnek a július elején érkező Pókember második része, melyben a legfrissebb hírek szerint nagy hangsúly fog vetülni a Végjáték utóhatásaira, illetve Peter és Nick Fury kapcsolatára. Mivel ugyebár a Fox is a Disney-hez került, nem lepődnék meg, ha a Fantasztikus Négyes, illetve az X-Men is tiszteletét tenné az MCU-ban, ha már Hugh Jackman rajongók által áhítozott cameo-ja a Végjátékban nem jött össze. Készülőben a Galaxis Őrzői harmadik része is, egy kis vérfrissítéssel, amit a Végjáték húzott el az orrunk előtt mézes madzagként. A magam részéről bizakodok az MCU további sorsát illetően, ti is tegyetek így!

Megjegyzések