Marvel Figuragyűjtemény #21 - Sólyomszem

Sólyomszem a Bosszú Angyalai megkerülhetetlen tagja; míg az eredeti kérpegénysorozatban nem volt benne a kezdő csapatban, addig a Marvel filmes univerzumában rögtön ott volt az élbolyban. A képregényben nagy szerepet tölt be a Nyugati Parti Bosszú Angyalainak megalapításában, ahol még saját hasonmásával is meg kell küzdeni. A nemrég magyarul (újra) megjelent Mutánsvilág történetben visszatér halottaiból, ugyanis a Skarlát Boszorkány által okozott krízisben életét vesztette a Bosszú Angyalai: Káosz történetben. 2012-ben elindult negyedik saját sorozata, amiről eddig csak pozitív kritikákat olvastam. Akit érdekelnek a karakter önálló kalandjai, érdemes lehet bepróbálkozni vele. Amit még külön a figyelmetekbe ajánlanék, az Old Man Logan (Mega Marvel: Logan) baljós jövőjében játszódó történet, az Old Man Hawkeye.
Életrajza röviden: Clint Barton apja és édesanyja mindketten üzletemberek voltak és egy kis családi vállaltot vezettek. Miután szülei egy tragikus autóbalesetben életüket vesztették, Clint és testvére egy állami árvaházba kerültek. Mikor betöltötte a 14. életévét, Clint és Barney Barton úgy határoztak, megszöknek az intézetből, tervüket végre is hajtották és csatlakoztak egy utazó cirkuszi társulathoz. Clint hamarosan a cirkusz egyik akrobatája lett, ekkor figyelt fel rá egy rejtélyes gonosztevő, aki szintén a társulattal turnézott, a férfi Swordsman-ek, vagyis Késdobálónak nevezte magát. Kitanította Clint-et a késdobálás és az íjászat művészetére, és mivel Clint-nek csodálatos érzéke volt az íjászathoz, a férfinak nem volt nehéz dolga vele. Clint négy éven keresztül, napi nyolc órát gyakorolt, amelynek meg lett az eredménye, mestere lett az íjnak és a nyílnak, felvette a Sólyomszem nevet, és hatalmas sikereket ért el a cirkusz közönsége előtt. 18 éves korában, Clint véletlenül felfedezte, hogy mestere, akit apjaként tisztelt, meglopja a cirkusz pénztárát, a Késdobáló felajánlotta neki, hogy legyen a bűntársa, de mikor Clint visszautasította, felkergette őt egy kifeszített kötélre a manézsban, majd elvágta alatta. Clint lezuhant, a Késdobáló pedig abban a hitben hagyta ott őt és a cirkuszt, hogy a fiú a belehalt sérüléseibe. Szerencsére Barney megtalálta őt. És még időben kórházba vitte, felépülése után visszatért a cirkuszba. Egy nap, Barton szemtanúja volt a Vasember egyik akciójának, és ez arra inspirálta őt, hogy álruhát öltve szintén bűnüldöző legyen. Első nyilvános szuperhős szereplése balul sült el, mivel tolvajnak hitték, és rögtön Vasemberrel került szembe. Vasember azonban rájött Sólyomszem valódi szándékaira, és beajánlotta őt a Bosszú Angyalai nevű csapatba. Sólyomszem éveken át aktív tagja volt a Bosszú Angyalainak, és különleges nyilaival (lásd fegyverzete) sokszor húzta ki társait a szorult helyzetekből. Egy rövid időre átvette a Góliát identitást Henry Pym-től, majd kilépett a csapatból, hogy saját karrierjét építhesse, a Cross Technological Enterprises biztonsági főnöke lett. Sólyomszem egy másik Bosszú Angyallal való találkozása után, visszatért a csapatba és átvette a vezetői posztot a Nyugati parti tagozatánál Víziótól. (forrás: adattar.kerpegeny.net)
A figura minden tekintetben profi munka lett, maga a beállás, és a karakter álruhája is pöpecre sikeredett, az arckifejezéssel együtt.

Megjegyzések