"Nincsen cél, hiába is képzelem." - Céltalan

Pádár Ádám és Szebeni Péter nevét a kortárs magyar képregény kedvelőinek bizonyára nem kell bemutatni, mindketten több projekten dolgoztak már, ami különböző formátumokban jelen meg az évek során. Legújabb képregényük, a Céltalan nem kevesebb, mint 3 évet vett igénybe; az ötlet megszületésétől a képregény befejezéséig rengeteg munkafolyamat zajlott le. Példának okáért, amire az átlagos olvasó nem is gondolna, a képi kompozíciók és beállítások tökéletesítése végett fotókat használtak az alkotók, minden egyes panelhez. A mozgás, és az állóképek egyaránt alapkövei egy képregénynek, példának okáért Alex Ross is rengeteg modellt használt fel a Marvels (Csodák Kora) képregényéhez.
Külcsínyre sok magyar képregénnyel ellentétben igényes, időtálló TPB-formátumot kapott a kiadvány, illetve a maszk kapott egy látványos nyomást a borítón. Az olvasó így már beleolvasás nélkül is azzal az érzéssel vághat neki az olvasásnak, hogy itt minőségi munkáról lesz szó. A képi világra úgyszint nem lehet panaszunk, Péter munkáinak fejlődése az évek során tisztán látható, illetve a színek profi, bravúros használata is igen megnyerő látványt nyújt. A visszaemlékezések elütő stílusa, a koszos utca fényei, vagy a történet legvégén a feloldozó hóesés mind visszatükrözi azt a munkát, amit az alkotók belefektettek a kiadvány elkészítésébe.

Amit kevésbé a pozitívumok oldalára írnék, az a szöveg és dialógusok hiánya egyes oldalakon; mivel képek és szöveg együttes hatásáról van szó egy képregény esetén, több esetben különösen fontos, hogy az alkotók ne engedjék el az olvasó kezét, és lökjék őt a mély vízbe, szükség van kapaszkodókra ahhoz, hogy át tudják adni azt, amit eredetileg terveztek. A látványos és naturalista harcjeleneteket leszámítva, ahol érthető volt a szöveg hiánya, olyan részek is szöveg nélkül maradtak sajnos, ahol lehetőség lett volna többet átadni a karakterekből, főleg Mort-ból. A történet végig rejtélyes, és szinte a kötet végig sötétben tapogatózunk a karakterek identitását és célját illetően. Mort, ahogy azt egyik társa megjegyzi, igencsak szótlan figura, ez azonban nem válik előnyére a képregénynek. Legalább narráció útján örültem volna, ha kicsivel több morzsát kapunk a karakterekről. 
A jól felépített, szépen tagolt történetnek egyedi hangulatot teremtett a Vad Fruttik zenekar dalszövegeinek felhasználásával készült inverzek, ezzel nyitva egy kicsit az irodalom felé. A magyar zenekar dalszövege, és az itthoni helyszín felhasználása miatt zavaros azonban, hogy a szereplők miért külföldi nevekkel rohangálnak, ez enyhe önellentmondást idéz elő, és esetemben hozzájárult a káosz érzetéhez. Főszereplőnk Mort, akit követve megismerhetjük a többi karaktert, akik a negatív pólusra vannak helyezve, Mort pedig inkább a pozitív felé húz, de ehhez sajnos kevés sugallatot kapunk. Egyensúlyra törekszünk, de brutális eszközeit ő sem válogatja meg, és egykori segítőtársai ellen fordul. Jó ötletnek találom a négy karakter által képviselt fogalmak ilyen formába öntését, de megintcsak a helyenként túl kevés szövegre tudok visszakanyarodni. Sőt, néhol azt éreztem, mintha az előzmények hiányoztak volna a történet mélyebb megértéséhez.

A 18 éven felülieknek ajánlott komor, melankolikus történet mindazoknak ajánlott, akik valamiféle útkeresésen, vagy identitásválságon mennek át, esetleg nemrég vesztették el egy szerettüket. Az azonosulása ebben az esetben garantált, a képregény olvasása nyújtotta szórakozás pedig annál inkább. Bíztatok mindenkit, hogy olvassa el a magyar kortárs képregény új állomását, a Céltalant.

Megjegyzések