"Sebességmámor, mindenki ezzel vádol..." - Az aszfalt királyai (kritika)

Sosem szerettem az autóversenyzést. Sőt, a Forma-1 sokszor váltott ki belőlem ellenérzéseket annak idején, pláne, ha az épp aktuális One Tree Hill epizód helyett a futamot lehetett csak vizslatni a tévében. Kíváncsian álltam hozzá Az aszfalt királyai (Ford v. Ferrari) filmhez, de azt semmi esetre sem gondoltam volna, hogy ennyire magával fog ragadni ez a két és fél órás villámgyorsan elsuhanó film. És mégis így történt.
Ken Miles vitathatatlanul zseni volt az autószerelésben, és versenyzésben. Már 15 évesen otthagyta az iskoláját, hogy gyakornokként dolgozhasson a Wolseley Motors-nál, akik továbbküldték egy autószereléssel foglalkozó intézménybe, hogy bővíthesse tudását. A második világháborúban egy kissé lassabb járművet, tankot vezetett, majd az 50-es évek elején az angliai úriember Los Angeles-be költözött, ahol zsinórban nyert 14-szer SCAA versenyt a saját tervezésű versenyautójával.

A zsenik sosem egyszerű esetek, így Ken (Christian Bale) sem, aki legjobb barátjával, Shelby-vel (Matt Damon) vág bele egy rizikós vállalkozásba a Ford megkeresésének köszönhetően; kilencven nap alatt kell építeniük egy olyan versenyautót a vállalatnak, ami képes felvenni a harcot a rendre első helyeket besöprő Ferrari autóival. Ken sosem riadt meg a kihívásoktól, így belevágnak a tervezésbe és a tesztelésbe. Ken azért is különleges fickó, mert a saját szakterületén feddhetetlen, és nem csak a vezetésben, de a szerelésben is éllovas. A nyers stílusa, és önfejűsége miatt azonban ha úgy tetszik, csiszolatlan gyémánt.

Az események a 24 órás Le Mans-i versenyben csúcsosodnak ki, ahol eldől, le tudják-e gyűrni az élmezőnyben sütkérező Ferrari-t vagy sem. A háttérben pedig még ott van Ken önbecsülése, aki nem igazán szeret veszteni, és Shelby vakmerősége, mivel képes mindent feltenni barátjára. A verseny lebilincselő, a csikorgó kerekek, a forró aszfalt, és a villámgyors sebességváltások épp annyira izgalmasan vannak tálalva, mint egy pörgős akciójelenet. Az ezt megelőző több hónapos tervezési folyamatok, és hatalmi játszmák pedig érzékletesen hozzák közelebb a nézőhöz azt a fáradtságos, verejtékkel teli utat, ami lehetővé teszi a versenyen való elindulást.
Shelby és Ken karaktereinek összjátéka igazán szórakoztató és bájos, a gyepen leművelt birkózástól a végső, nagy megmérettetésig, ami igazán hűen jellemzi barátságukat. A párbeszédek élettel teliek, kicsit sem sablonosak, Bale karaktere pedig egyenesen fenomenálisra sikeredett. Még az életrajzukban is találni közös pontot, mivel Bale is Angliából költözött Los Angelesbe, még 17 éves korában. Arról nem is beszélve, hogy a szerep kedvéért ismét jócskán átalakult, és nagyjából 35 kilótól kellett megszabadulnia. 

Az a fajta ember vagyok, aki nem akar, ettől függetlenül meghatódik a szívbe markoló részeken, akár otthon, akár a moziteremben ülve. Ezúttal sem volt ez másképp, a záróakkord rendesen letaglózott, erős érzelmi töltettel engedte el James Mangold rendező a kezünket. Miután kislattyogtam a moziteremből, meglepődve konstatáltam, hogy már nem a Le Mans-i pályán vagyok, és nem is '66-ot írunk. Az aszfalt királyai már pedig ott vannak.

Megjegyzések