Látens osztályharc - Élősködők (kritika)

Bong Joon-ho többszörös Oscar-díjra jelölt dél-koreai filmje szemérmetlenül tárja elénk a fanyar valóságot egy thrillerrel fűszerezett drámába csomagolva, de mindvégig olyan érzésünk lehet, hogy egy vígjátékot nézünk. A műfaji komplexitást a karakterek sokszínűsége teszi lehetővé, Ki-taek családjának sorsát pedig legszívesebben további két óráig néznénk, de 130 perccel kell beérnünk mindösszesen. Az Élősködők (Parasite) semmilyen téren nem finomkodik, merész történetvezetésével pedig egy olyan konklúzióba taszítja a kíváncsi nézőt, amiből aztán egy jó ideig nem is lehet kikecmeregni.
Ki-taek családja egy lepukkant szuterénben tengeti szerény életét, munka híján kénytelenek minden lehetőséget megragadni, hogy kitörhessenek ebből a koszfészekből. Éppen ezért kapóra jön, amikor a jómódú Min munkát ajánl a család tinédzser fiútagjának; egy gazdag család lányát kell angolra tanítania, bőséges óradíjért. Ki-woo hamar belerázódik a luxuskörülményekbe, még ha azok csak heti néhány órát tartanak is. Egy idő után már legszívesebben minden idejét ott töltené, és minden erejével azon kezd el mesterkedni, hogy ez így is legyen. A bonyodalmak, és hazugság-spirál itt kezdődik (no meg a hamisított diplomájával), pláne, hogy a család többi tagja is vérszemet kap.

Az Élősködők érzékletesen merít el minket gazdag és szegény családok mindennapi gondjaiban, már ha előbbiek esetében beszélhetünk gondokról, és nem csak képzelt, nem létező problémákról. Bong Joon-ho filmje rávilágít, mennyire csábító a mézesbödön közelében sóvárogni, és milyen könnyű rászokni egy olyan életvitelre, ami igazából nem is a miénk. A pofátlanság és ravaszság vékony határmezsgyéjén lavírozunk, Ki-taek-ék viszont nem izgulják túl, rágjuk mi helyettük a körmünket. A figyelmünket leláncolva ügyeskednek, de még milyen szórakoztatóan!
Mindig mondom, hogy allergiás vagyok a befejezésekre, és sok esetben a záróakkord rontja el azt az élményt, amit a film egész addig felépített. Ez esetben egy iszonyat kemény, amolyan Tarantinós végkifejlettel állunk szemben a szó szoros értelmében. Ezekben a percekben köpni-nyelni nem tudunk, csak reménykedni, hogy minden rendben fog jönni. Az utolsó percek maga a megtestesült zsenialitás, Bong ügyesen cselezi ki a szokásos köröket, és csalfa mosollyal az arcán engedi el a kezünket. Bevallom, kellett egy fél óra, amíg magamhoz tértem a befejezés után. Erős darab, könnyen megfekszi az ember gyomrát, de az élmény felejthetetlen.

Megjegyzések