Norman Osborn manótlanítva - Amazing Spider-Man #32

Mint minden szuperhősnek, úgy mindenki Kedvenc Hálószövőjének is akadnak olyan ellenségei, akik már a kezdetektől fogva folyamatosan megkeserítették (vagy épp felpezsdítették) amúgy sem unalmas bűnüldözői karrierjét. Van egy úgymond "belső kör", akiket tényleg semmi sem tud megállítani, még a halál sem, és még azután is visszatérnek, csak azért is! Ugyanakkor pont ezek miatt a kultikus gonosztevők miatt formálódik rengeteget egy karakter, és az olvasóknak is sok emléke kötődik hozzájuk, ezért ha találomra belelapoz valaki több év kihagyás után egy friss számba, akkor is érezheti úgy valamennyire, hogy képben van, tudja hova tenni a karaktereket. Pókember egyik ilyen ellenfele nem más, mint Norman Osborn, vagyis a Zöld Manó, és talán ő az a gonosztevő, aki elsőként jutna eszünkbe, ha álmunkból felkeltve egy Pók ellenfelet kéne mondani. Ő is időről-időre visszatér, új tervekkel, új motivációkkal, de a lényeg, hogy az üzletember külső csak álca, és a Manó jelmezben tud igazán kiteljesedni. Illetve tudott, amíg Pókember be nem oltotta egy olyan szerrel, amely megakadályozza, hogy a manó-szérum kifejtse hatását testében (történt mindez a Superior Spider-Man sorozat végén). Osborn viszont nem egy olyan karakter, aki ezt csak úgy annyiban hagyja, és felkerekedik hogy segítséget kérjen.
ASM #32 borító, Alex Ross munkája
Jelen egyrészes történetünk az Amazing Spider-Man sorozat 32. számában kapott helyet, és főszereplője Norman, aki úgy érzi élete mit sem ér anélkül, hogy át tudna változni Manóvá. Több specialista után végül egyikük ajánlására elzarándokol egy hegyvidéki havas tájra, ahol három szerzetes fogadja, akik látszólag bizalmat szavaznak neki, miután Norman elárulja jöttének okát, mégpedig hogy megtalálja újra önmagát belső énjének előhozása által. A szerzetesek pedig ennek hallatára megkezdik kiképzését, hogy Norman a misztikus tudományok mestere lehessen. 

A történet Norman karakterét egy számunkra eddig teljesen ismeretlen kontextusban mutatja be; más karaktereket már láthattunk hasonló, "távoli helyre zarándokolós" történetekben, de őt még nem. A képregény kellemes hangulatáról a sztori mellett Greg Smallwood stílusos rajzai gondoskodnak; a vastag kontúrok, erőteljes árnyékok, illetve a néhol szögletesebb formák használata mind hozzátesz a füzet egyedi kép világához. A karakterek az egyenes vonalak túlzott használata ellenére is dinamikusan mozognak, és élethű hatást keltenek.
Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, ha megemlítem hogy Pókember is tiszteletét teszi a képregényben, még ha csak rövid ideig is, de a középpontban Norman áll. Személy szerint szeretem azokat a történeteket, amikor egy negatív karakter gondolkodásába és érzéseibe nyerhetünk bepillantást, amire amúgy kevés, vagy semennyi hangsúly nem lenne egy normál történetben. A sztori egy csattanóval zárul, ami kifejezetten kerekké varázsolja ezt a sztorit. Mindent egybevetve egy hangulatos kis egy részes kalandot hozott össze Dan Slott, aminek elolvasása akár az előző részek ismerete nélkül is megtehető. A kérdésre pedig, hogy Normannek sikerül-e visszatalálnia "régi önmagához", nemsokára kiderül a válasz az ASM következő részeiben.

Megjegyzések