Peter Parker a köbön - Peter Parker Pókember #38

Pókember egyik legvitatottabb korszaka, a Klónsztori, mely annak idején kimaradt a Csodálatos Pókember sorozatból, immáron 2. éve jelenik meg a Peter Parker Pókember sorozat berkein belül. Aki otthon van a Pókember képregények világában, azoknak kifejezetten egy csemege ez a korszak; rengeteg visszatérő ellenfél, sok mellékszereplő, sorsdöntő fordulatok, na és persze ami a legfontosabb, sok-sok Pókember klón. A korszak egy igazi mérföldkő, ami bár sokaknál kiverte anno a biztosítékot, nagy hatással volt a Pók-Univerzumra; nemrég jelent meg a hozzá lazán kapcsolódó Clone Conspiracy című történet, illetve az Ultimate Spider-Man sorozatban is újragondolták és modernizálták a sztorit, igaz ott mindösszesen 8 részben.
A PPP 38. számában befejeződik a Kaine Jele sztori, ám előtte még igazán elszabadul a pokol; a nyitóoldalon rögtön három Pókember találja magát szembe egymással úgy, hogy kettő teljes mértékben meg van győződve róla, hogy Ő az igazi, és a másik az imposztor. Nekünk, olvasóknak azonban mindvégig nyilvánvaló, hogy ki a klón és ki nem, ami kicsit levon a helyzet drámaiságából, bár lehet csak én gondolom így. Mary Jane azonban feltűnően jól tud különbséget tenni Peter és Peter között, pedig a hasonlóság tényleg elég megtévesztő tud lenni, pláne hogy a klónozással együtt a szupererők is továbbadódtak.
Az első részben levő egyoldalas kép, amint Peter a félig utcai, félig Pók-ruhában áll az esőben a tetőn, az egyik legkirályabb képe az egész képregénynek, és mesterien adja vissza a Klónsztori sötét, borús, nyomasztó és rideg hangulatát, a spontán villámlással a háttérben. A Baljós Hetessel való harc, meg úgy önmagában az Ő szerepeltetésük enyhén feleslegesnek hatott, hisz valljuk be elég bénácskák voltak csapatként -Bogár feltűnését mindig poénosnak találom, egyszerűen nem tudom komolyan venni az arcot- és a történetet is csak annyiban mozdították előre, hogy Kaine és Peter egy közös ellenség ellen harcoltak. A börtöncserés momentum viszont tetszett, szépen mélyítette Ben Reilly karakterét, valamint a közte és Peter között levő bizalmi kapcsolatot.

A rajzokra nem lehet panaszom, visszaadja a 90-es évek hangulatát és a stílus is megnyerő, ha már a történet néhol kizárólag a hosszú harcra redukálódik le. Külön megemlíteném Sal Buscema rajzait, akit korábban már többször láthattunk a PPP sorozatban és a régi CSP sorozatban is; Bill Sienkiewicz kihúzásával teljesen más, elvontabb és vadabb stílus kerekedik ki a kollaborációból, ellentétben a már megszokott vastagabb, erőteljes kontúrral kihúzott Buscema rajzoktól.
                                          
Összességében ezt a részt kicsit gyengébbnek éreztem mint az előzőt, ám a három Pókember parádéja és a rajzok azért javítottak jócskán az összképen. A következő részre nem kell sokat várni, ez még ugyanis a tavaszi börzén debütált, a kövi így már a vasárnapi Képregényfesztiválon megjelenik.

Megjegyzések