Legendák és függőségek - Diabolik #4-5: A vérvörös gyöngy, Végzetes véletlen

A múlt vasárnap megrendezett őszi képregénybörzén debütált az Anagram Comics kiadó két legújabb Diabolik kötete a 4. és 5. résszel, folytatva az előző börzén elindult sorozatot. A két rész a maga tematikájának hasonlóságai mellett két ellentétes környezetben a tengeren, és városban, a képregénykarakter lakhelyén, Clerville-ben játszódnak. Témájában terítékre kerül a nők egyenjogúsága és elnyomása, valamint olyan igencsak égető társadalmi problémák, mint a kábítószerfüggőség és a korrupció. Mindezek persze a képregényre jellemző ponyvás, nyomozós, fordulatos, dinamikus, film noir hangulatot megidéző stílusban kerülnek közlésre.

A Vérvörös Gyöngy
A Diabolik képregényekre jellemző kifejezetten hosszúnak tűnő felvezetés itt igencsak megmutatkozik a maga 40 oldalával, mely a jelenben játszódó eseményekhez köthető legenda elmesélése. Mindig is szerettem, amikor egy képregénysorozatban kellő figyelmet fordítottak a történethez kapcsolódó előzményekre, az ebben a kötetben elmesélt legenda pedig kiválóan aláhúzza a történet jelentőségét, és ráerősít a sztori mondanivalójára. Magukat a mellékszereplőket, és a gyöngyöt övező legendát azonban érdekesebbnek éreztem ebben a sztoriban, mint a címszereplő és segítőtársa ténykedéseit, akik most kisebb, de annál jelentősebb szerephez jutottak.

Maga a társadalmi probléma, vagyis a nők elnyomása és alárendeltsége egy kiváló táptalajt ad a sztorinak, ami még 15 évvel a megjelenése után is releváns, példának okáért a nem olyan régi #metoo mozgalom miatt. Ha már a gyöngy régi tulajdonosa, a rabszolgalány nem nyert megváltást, a jelenben játszódó, elnyomás alatt szenvedő nőnek még megvan az esélye, hogy a korrupcióval dacoljon egy szebb jövőért. Az üzenet kétszer is alá van húzva, egy változatos és izgalmas történet keretében, apró fordulatokkal fűszerezve. Diabolik is hibázhat, ami egy ilyen kaliberű, minden részletre odafigyelő karakternél különösen érdekes tulajdonság.

Végzetes Véletlen
Az ötödik kötetben már jóval nagyobb szerephez jut az álcázás mestere, Diabolik, és hű segítőtársa, Eva Kant. Egy drogrehabilitációs központ után kutatva a kötet végi, ezúttal kissé kiszámíthatóbb fordulat sem marad el, az odáig vezető út azonban ezúttal is sokkal szövevényesebb és érdekesebb. Még egy számomra fontos aspektus is előtérbe kerül az előző kötethez hasonlóan, mégpedig az, hogy Diabolik sem tévedhetetlen, amit egy képregényfigura tekintetében pláne fontos kiemelni, hisz segít, hogy könnyebben azonosulhassunk az adott karakterrel.

A kötet első negyedében levő álcázásos fordulatnál egy pillanatra felnéztem az olvasásból; amikor már azt hinnéd, képben vagy az eseményekkel és Diabolik trükkjeivel, mindig rá kell jönnöd, hogy még azon is csavarni lehet egyet. A maszkokkal és álcázással kapcsolatosan egy érdekes kérdés jön elő; adott az élethű maszkjainak tárháza, és Diabolik profizmusa, de a képregény műfaji sajátosságaiból kifolyólag értelemszerűen nem képes hang közvetítésére. Az álcázásnál és abban a helyzetben történő kommunikációnál azonban elengedhetetlen, hogy a "leutánzott" illető hangját is kölcsönözze Diabolik az álcához, hisz anélkül könnyen lebukhat. Jelen történetben persze ilyesmi szóba se kerül, ez a fajta kérdéskör tipikusan az a része a képregénynek, amit felesleges feszegetni, de megjegyezni mindenképp érdemes. Az olvasó a saját hangján olvas mindent, kvázi nem is lesz feltűnő, hogy a két Ginko felügyelőnek más és más hang kéne. Vagy ha Diabolik vérprofi módszerei felől közelítjük a helyzetet, a hangja megváltoztatását nem találjuk lehetetlennek, csak furcsának, hisz mindenkit megtéveszt vele. Zárójel bezárva.

A társadalomkritikai hangnem a kábítószerfüggőségen túl itt is kihangsúlyozza a korrupciót, és kiváló lehetőséget ad Diaboliknak, hogy igazságérzetét előtérbe hozza. A módszerei persze koránt sem finomak, önbíráskodásai azonban magának a rendszernek a kritikájaként is felfoghatók, ítélete pedig azonnali is végleges. A más tulajdonának kisajátítása és a nagyon is helyénvaló igazságérzet érdekes kettősséget sugároz a karakterrel kapcsolatban.

Ahogy a negyedik kötetből megtudhattuk, különkiadás is készülőben van a sorhoz, melyben Diabolik múltja, eredete is előtérbe kerülne. Az eddig megjelent öt kötet engem teljes mértékben meggyőzött arról, hogy helye van ennek a különös és furfangos karakternek a hazai képregényes megjelenések között, és csak remélni tudom, hogy sok-sok folytatás megjelenhet belőle. Nem csak a történet, hanem a precíz és részletesen kidolgozott rajzok is magával ragadják az embert, és ugyanúgy ahogy nem áll fel az ember egy bűnügyi sorozat epizódjának megtekintése közben, valószínűleg a Diabolik egyes részeit is együltőhelyünkben fogjuk elfogyasztani.



Megjegyzések