Egységben az erő - Dragonero #3: Agyar és Acél

Az előző kettő, viszonylag mozgalmasabb, pörgősebb és akciódúsabb kötetek után a harmadik Dragonero kötet első története jóval nyugodtabb hangvételű; teret enged főszereplőink karakterének elmélyítésére, viszonyrendszerük bővebb taglalására, valamint magának a történetnek helyet adó világnak a részletesebb bemutatására. A látszólagos semmittevés és pihenés azonban hamar véget ér, amint Ian rádöbben, hogy a fürkészek éves gyűlése a napokban esedékes. A kis csapat azonnal útra kel, hogy odaérjenek a találkozóra; Ian Gmmorral és Serával, az elflánnyal indul útnak. A találkozóra való menetel remek apropó a környezet és a különféle lények bemutatására, vegyük például az egyik legérdekesebbet a jelen történetben csak "visszajáróknak" nevezett lényeket, melyek lényegében az élőhalottak, zombik ezen univerzumbeli megfelelői. Bár jelenlétük alig néhány panelig tart, elhúzza az olvasó orra előtt a mézesmadzagot, valamint aláhúzza kétszer is azt a tényt, hogy mekkora potenciál és fantázia rejlik a Dragonero világában. Az viszont, hogy a horror műfajából való klasszikus lények szerepeltetése sem áll távol a történettől, külön plusz pontot érdemel.
A fürkészek találkozójának hála, szintén megismerkedhetünk érdekes karakterekkel és aspektusokkal, illetve Ian új képességei ismét előjönnek említés szintjén, csak hogy még jobban felcsigázza a roppant kíváncsi olvasókat. Ez a rész ékes példája annak, hogy bármiféle akció, vagy különösebb pörgés nélkül is lehet élvezhető egy fantasy történet, köszönhetően a kiválóan kidolgozott és átgondolt párbeszédeknek, fantáziadús világnak, a szereplők között viszonyok bővebb taglalásával, és új, érdekesebbnél érdekesebb szereplők felvillantásával.

A kötet második történetében Ian és Gmor kettecskén kelnek útra, hogy egy küldetést teljesítsenek a Birodalomnak, és a körmére nézzenek egy, a Kereskedők Céhét fenyegető rablóbandának. A történet azonban koránt sem ilyen egyszerű, ugyanis hőseink egy újabb kalandba keverednek, melyhez köze van egy illegális harcokat szervező alakulathoz. Az elegáns cliffhanger a sztori végén pedig egyértelműen beránt a következő részre, ami még idén, a szegedi képregényfesztiválon fog debütálni.
A Dragonero történetek, azon felül, hogy roppant mód szórakoztatóak, érdekes karakterekkel, különféle fantáziadús lényekkel, és remek forgatókönyvvel operál, a társadalmi problémákra való direkt és indirekt utalásokat sem hanyagolja el. A jelen kötetben szóba jövő esetleges politikai diktatúra és zsarnokság joggal bizonytalanítja el az olvasót, és magát a főhőst is abban a tekintetben, hogy mennyire helyénvaló magának a Birodalomnak, mint legfőbb hatalomnak alárendelnie magát. Hisz mi lesz, ha az a hatalom rossz dolgokra használja a fürkészeket és egyéb embereit? Bár válasz nem érkezik erre a kérdésre, a hazafiasságon túl az igazságérzet igen erőteljesen megválaszolja ezt a kérdést. A másik dimenzió pedig, a rasszizmus kifejezett ellenzése; ahogy a kötet szereplői elfogadóak egymással, a világból mégis csak érkeznek olyan vélemények, melyek a különböző fajok barátságát és összetartását ellenzik. Mindezekre igencsak elegáns választ kapunk Ian-től, az ő és ork barátja, Gmor kapcsolatának taglalásával.
Az idén megjelent három kötet alapján láthatjuk, hogy igenis érdemes a hazai olvasók figyelmére ez a sorozat, és sorozat lévén kifejezetten ügyesen csinálja a Goobo kiadó, hogy még idén megjelenteti a 4. kötetet is. Kiváló párbeszédek, érdekes karakterek, részletgazdag látványvilág kimaxolva. Ez bizony a megfelelő recept ahhoz, hogy kiválóan működjön az egész. Dragonero rulez!

Megjegyzések