Országúti Nosztalgiahajsza - Az Országút Harcosa

Kellemes emlékeim kötődnek a Kaland-Játék-Kockázat könyvekhez. Gyerekkoromban egy antikváriumban akadtam rá a Tűzhegy Varázslójára, majd véletlenszerű sorrendben a maradékra. Nekem mondhatni ez volt a mentőöv, egyszemélyes kalandmodulok egy srácnak, akinek a szerepjátékozásra kevésbé volt fogékony a környezete, amíg megkapta az első számítógépét, majd elmerülhetett a Wizardry, Might & Magic és társaik kínálta világban, kalandokban. A legkülönbözőbb élethelyzetekben lapozgattam ide-oda, a legélénkebben az maradt meg bennem, mikor a Skorpiók Mocsarának labirintusszerű útvonalán próbáltam áthámozni magam lázas betegen. Az Országút Harcosa talán a második KJK könyvem, egyben hosszú ideig a kedvencem Joe Dever 4. (és egyben egyetlen magyarul kiadott) Száguldó Harcos kötetének érkezéséig. Érdekes dolog amúgy az emlékezet, meg voltam róla győződve, hogy Livingstone Országút Harcosa egy atomháború után játszódik. Hajdanán vagy átfordította erre a képzeletem, vagy nem igazán törődtem vele – mára azonban már kicsit zavaró elem, hogy a világ úgy fordul ki önmagából, olyan lesz a díszlet, mintha tizenvalahány év után lennénk egy világégés után. 


A nosztalgia (mértékkel) jó dolog, viszont nem állhatom, ha valami a minőségét nosztalgikus érzésekkel akarja megtámogatni, meghatározni, miközben önállóan hagynak kívánni valót maga után. És itt el is érkeztünk a képregénykiadványhoz, ami nálam bocs, de jó eséllyel indul az év eddigi legrosszabb olvasmányélményemhez. Figyelem innentől SPOILERES az elemzés.

Még ha nincs is sok.  Képregényünk, ami „előzményként” aposztrofálja magát Bella De La Rosa autóversenyzőnő útját/túlélését követi nyomon. Az első problémám, hogy igazából nincs történet. Nagyon minimál az írás, néhány hatásos akció fűzére az egész. Coleby rajzai nagyon jók, de nálam a rajzok nem elegek, ha nincs mellé sztori. Nem az a gond, hogy láttunk már ilyet, hanem, hogy így ennyi tálalásban ezek a legalapabb, minden fordulatot nélkülöző egymást követő jelenetek. Én, ha kiveszem mögüle a nosztalgiámat, már nem sokra tudom értékelni. Egy jó előzmény önmagában is megáll és meghozza a kedvet a folytatáshoz. Ez nemigazán. Sajnálom, nagyon kedvelem a poszt-ap zsánert, de tucatjával lennének olyan történetek, amik jobban megérdemelték volna, hogy a témát a hazai kiadásban népszerűsítsék, mint ez a mű.

Hatalmas kihagyott ziccernek tartom, hogy az első oldalak versenyének története nincs tovább szőve egy országúti bosszúig, vagyis nem Rivers lesz az „Állat”. Nem kölcsönzünk neki egy kötelező „előzmény-vagyunk” felbukkanáson kívül semmi extra karaktert, történetet. Szóval Állat megmarad annak a gyenge Humungus utánzatnak, aki sikeresen elvadulva/hülyülve tesz eleget a kötelező rosszarc feladatkörnek és szemtelen légyként dongja körül Új Reményt és San Angelot és az öngyilkos támadásaival idegeli őket. 

Miközben sarkosan nem történik más előzményünkben, mint egy későbbi kétsoros jellemet/háttértörténetet kapott szereplő és egy járgány átkerül A-pontból a KJK könyv 1. fejezetpontjának rajtrácsára, ezzel a minimállal is sikerül a forrásművet/a tessék-lássék módon felvázolt világot meg úgy mindent aláásniuk, hiába lett a kötetvégi cikkekben az hangoztatva, hogy mennyire van az tiszteletben tartva.

1.       A KJK-ban, egy telepes vagyunk, aki épp egy riasztórendszert építget, itt meg ugye éppen beesünk és mert túl tudunk élni egy autósüldözést, már olyan kajak gyereknek tűnünk, hogy így ismeretlenül ránk bízzák a terményt, a vetőmagot, a kipimpelt verdát a létfontosságú küldetéshez. Ez lehet szőrszálhasogatás, de nekem baromira életszerűtlen, ha így indul a játékkönyv, akkor azt a pontot választom, amiben fogom magam és, ha ezek ilyen naiv hülyék, akkor ajándékba adom neki és beállok Állathoz(kevésbé lenne életveszélyes) vagy valahová máshová, ahol nem egy sivatag közepére vannak beszorítva.

2.       Szerencsétlen Bella a kígyóig alaposan leapasztotta a szerencsepontjait az autós párbajokkal, benzin és csokiszerzéssel, de még mindig ő a főszereplő, nem? Ő elvileg azért jobban tud vezetni! Hiába javítják és harciszekeresítik még mindig az ő „kicsikéje”, amit az apjától kapott. Egy utolsó kapocs a régi világhoz. Már miért engedné át másnak? Az utolsó néhány panellel így sikerül kukázni az egész karaktert. (a kjk-ban szó sincs páratlan páros csapatról)

Az meg már hab a tortán, hogy Spoiler a köbön – a kocsit vagy kicsit/vagy nagyon, de leharcolod, és vissza már ugye tartálykocsival jössz. 

A kötet megvalósítása jó, de valahogy én nem igénylem mindenre a drágább HC-t. A megtévesztő borító viszont nagyon egy olcsó húzás volt L , szívesebben láttam volna eredeti borítógrafikát, és Ian Livingstone szerepének pontosabb feltüntetését.

A kötet kapcsán eddig nem jó szájízem ezzel a Kaméleon Komix/KJK nosztalgiavasút dologgal kapcsolatban, de ennek ellenére azért kíváncsian várom és drukkolok a Tolvajok Városának, hogy egy színvonalas fantasy történetet alkossanak (sajnos így visszaolvasva maga KJK háttér elég blődnek hangzik annál a kötetnél) felül is múlva azt, hátha valami jónak a kezdete lehet ez.

Megjegyzések