A Ready Player One a disztópikus ifjúsági irodalom, az egyre
elfogadottabb nerd culture és a 80-as, 90-es évek iránti nosztalgia
szerelemgyereke. A közeli jövőben
játszódó film középpontjában James Halliday (Mark Rylance) virtuális valósága áll, amit a különc
feltaláló halála után az a felhasználó örökölhet meg, aki a Jobs -szerű
zseni által kedvelt játékok, filmek és
zenék világában elég otthonosan mozog ahhoz, hogy kiállja a próbáit.
Bár ez nem húzza le a történet egészét, a romantikus szál szerintem nem sikerült erősre. Különösen az volt zavaró számomra, hogy a történet elején Art3mis teljesen jogosan visszautasítja Parzival virtuális közeledését, majd miután élőben találkoznak, szinte rögtön elfogadja, és odáig is eljutnak kimondják, szeretik egymást. Nagyon rövid ideje ismerik csak egymást, és az ilyen szintű odaadáshoz szerintem túl kevés ideje is. Ami zavart még, hogy Art3misről tudjuk, hogy a virtuális világban szinte legenda számba megy. De amint megismerkedik Parzivallal a valós világban, támogató szerepet vesz fel, sokszor maga elé helyezve a srácot - számomra nem egyértelmű, hogy ez képesség szintjén megalapozott.
10 pizzaszállító drónból 7.
Aki úgy érzi, hogy nagyon otthon van a filmek világában, annak egy kis poszter találgatós Ready Player One játék itt. :)
A film az azonos című
könyv alapján, Steven Spielberg rendezésében került a nézők elé.

A Ready Player One sikeresen használja a CGI és a
hagyományos film elegyét: a történet nagyjából harmada van a valós világba
helyezve, a többi az OASIS virtuális terében játszódik, ami számítógépes
animációval készült. A főszereplők színészi játéka így is eléggé átjön: Parzival
(Tye Sheridan) és Art3mis (Olivia Cooke) avatarjai egyértelműen tükrözik a karakterek
valós arcvonásait, és a többi főbb szereplő
is humanoid formában jelenik meg az OASIS-ban. A számítógépes világ érdekes
kidolgozású, és ki is használták a forma
adta szabadságot: a diszkóban pörgő- hulló-lebegő
tánc volt az egyik kedvencem.
Az akciójelenetek természetesen a 80-as évek mára
klasszikussá vált slágerei kíséretében játszódnak, így feltűnnek olyan számok, mint a 'Stayin' Alive'a Bee Gees-től, vagy a 'Jump' Van Halen-től. Azért persze van saját zene is: Alan
Silvestri komponálta filmzenét, többek között az OASIS témáját.
A történet maga nem bonyolult, de a végeredmény egy
szórakoztató film lett, ami a töménytelen mennyiségű easter egg miatt
mindenképpen többszörnézős. Bár én nem vagyok annyira otthon a pop kultúrában,
hogy mindet felismerjem a bőven osztott utalásokból, azért például a Firefly
űrhajója, vagy az Akira motor megjelenése nekem is vigyorra húzta a szám, a Vissza
a jövőbe DeLorean már majdhogynem kötelező elem volt, az Aranypolgár idézésre viszont
egyáltalán nem számítottam. Az is kellemes meglepetés volt, hogy modern
inspirációról is tanúskodik a film: például az Overwatch videojátékból is
választottak avatart, és Minecraft világrészt is építettek az OASIS
felhasználói.

Bár ez nem húzza le a történet egészét, a romantikus szál szerintem nem sikerült erősre. Különösen az volt zavaró számomra, hogy a történet elején Art3mis teljesen jogosan visszautasítja Parzival virtuális közeledését, majd miután élőben találkoznak, szinte rögtön elfogadja, és odáig is eljutnak kimondják, szeretik egymást. Nagyon rövid ideje ismerik csak egymást, és az ilyen szintű odaadáshoz szerintem túl kevés ideje is. Ami zavart még, hogy Art3misről tudjuk, hogy a virtuális világban szinte legenda számba megy. De amint megismerkedik Parzivallal a valós világban, támogató szerepet vesz fel, sokszor maga elé helyezve a srácot - számomra nem egyértelmű, hogy ez képesség szintjén megalapozott.
A film a nosztalgiahullám meglovaglásán kívül több a mai
világban is fontos témát is feszeget: a fiatal főszereplők a virtuális világ
korlátlan felhasználásáért, és az önkifejezés szabadságáért küzdenek az
OASIS-ban, míg ellenfelük a játék világát csupán pénzszerzési lehetőségnek látó
Sorrento (Ben Mendelsohn), és a való
világban piszkos munkáját végző alárendeltje, F'Nale (Hannah John-Kamen). Ők az
arcnélküli 'Hatosok' tömegét alkalmazó nagy cég, az IOI kapitalista érdekeit
képviselik. Sorrento egyértelműen nem érti az OASIS lényegét, nem törekszik
elmerülni a világ működésében, pusztán profitorientált módon tekint a virtuális
valóságra, így a néző egyértelműen a fiatal hősöknek szurkol vele szemben.

A Ready Player One kommentálja az
emberi kapcsolatok fontosságágát is. Míg az IOI névtelen tömegeket mozgat a
pénzügyi siker érdekében, a főszereplő
öt fiatalt a közös cél, az OASIS védelme igazi egymást segítő csapattá
kovácsolja: ők a High Five. (A név különösen
annak fényében vicces, hogy Parzival többször próbál különböző emberekkel
lepacsizni, high five-olni, de mind visszautasítják...). Felhívásukra az egész gamer világ összefog a valóságban és a játékon belül is, hogy megakadályozzák az IOI győzelmét. Így a film a virtuális terek összekötő erejét és annak a valóságban elérhető hatását is fejtegeti, ami a mai szociális média által átszőtt világban különösen releváns téma.
10 pizzaszállító drónból 7.
Aki úgy érzi, hogy nagyon otthon van a filmek világában, annak egy kis poszter találgatós Ready Player One játék itt. :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése