Végre egy tökös magyar szuperhős! - Titánember #1-9

Ritka az, hogy egy magyar alkotók által készített képregénysorozat fusson az újságosoknál, ám ennek egy ékes példája egy 9 részt megélt képregény, a Titánember, melynek keretén belül egy komplett sztorit ismerhettek meg a magyar olvasók ezzel az új és figyelemreméltó karakterrel. Az első szám borítójára pillantva enyhe Superman-utánérzés lehet úrrá a kedves olvasón a borító kompozíciója miatt, de ezt az előítéletet rögtön érdemes kidobni a kukába, és belevetni magunkat az olvasásba.
Szuperhősünk, hétköznapi nevén Attila egy budapesti kávézó, az Akácfa büszke tulajdonosaként máról-holnapra próbál megélni, tartani a jó(?) kapcsolatát az újságíró Katával aki már a szakításon gondolkozik, és nem mellesleg rendet tartani a világban Titánemberként. Utóbbi feladatát nem csak az apró balhék, de egy paksi terroristatámadás, és egy befolyásos orosz üzletember ádáz tervei is megnehezítik, ám hősünk nincs egyedül, hű barátja, egy taxisofőr örömmel furikázza el az adott helyre őt, hogy időben odaérhessen, tudniillik Attila emberfeletti ereje mellé nem csomagoltak repüléshez való képességet. Nyomában van továbbá egy CIA ügynök, Jim James, akinek jelenléte nem feltétlenül jelent jót Attia számára.

Caaroy Carville története a fentebb felvázolt alapötletet okosan fűszerezi irónikusan elnagyolt aktuálpolitikai problémák feszegetésével, illetve a magyar társadalom cinikus, ám de néhol nagyon is valósághű ábrázolásával. A 9 részes történet bővelkedik jó poénokban, alaposan átgondolt és okos párbeszédekben, illetve társadalomkritikai attitűddel, ami különösen egyedi ízt kölcsönöz a történetnek. Vadas Máté rajzaira nem lehet panasz, egy-két gyengébbre sikerült, elkapkodottabb panelt leszámítva teljesen rendben voltak a rajzok, a harcjelenetekben pedig különösen ki tudta bontakoztatni rajztudását. A színezéssel együtt, melyet szintén ő követett el, egy olyan képi világ jelenik meg a történetben, amin kifejezetten kellemes legeltetni a szemünket, az esti utcafények például különösen hangulatosra sikeredtek.
A történet kellően változatos, és izgalmas volt, ami külön tetszett, hogy nem mindvégig a protagonistát követtük, hanem a környezetére és a mellékszereplőkre is kellő figyelem irányult. Az irónikus hangnem, és a szuperhősképregényekre tett vicces utalások többször mosolyt csaltak az arcomra, a sztori háromnegyedénél levő fordulat pedig igazán nagyot tudott ütni; az a tipikus becsukom  füzetet és tátott szájjal magam elé meredek effektust érte el nálam. A nagy finálé bár ott volt a szeren, de nekem kicsit úgy tűnt mintha az író nem teljesen akarta volna lezárni az eseményfolyamot, és túl hirtelen oldódtak meg az adott problémák, szinte villámcsapásszerűen. Számomra az utóbb említett fordulat volt az, ami igazán nagyon ütött, és amiért azt éreztem hogy érdemes volt elolvasni ezt a sorozatot.
Mindent egybevetve kifejezetten jól szórakoztam Attila kalandjain, és kifejezetten bánom, hogy mindösszesen 9 részt élt meg. Az utolsó, 40 oldalasra kibővített füzet hátsó borítóját látva van még remény, hogy egyszer folytatódik a sor, de a megjelenés óta sajnos nincs hír róla, hogy érkeznének további részek. Esetleg egy gyűjteményes kötetben el tudnám képzelni, ahogy további kalandokat olvashatunk erről a figyelemreméltó magyar szuperhősről, még több kiváló történet keretében. Aki eddig nem ismerte volna a Titánembert, vagy akár most kapna kedvet az olvasáshoz, azok a kiadótól bármikor beszerezhetik a teljes sort.

Megjegyzések