Végtelen Verekedés - Hihetetlen Pókember különszám 2018/2-4 - Maximum Carnage (Totális Vérontás)

Maximum Carnage, avagy Vérontó kimaxolva. Legendája már a Semic-es Csodálatos Pókember sorozatban is megjárta a levelezési rovatokat és a történetekben is előjött többször utalás szintjén. A magyar kiadással már mondhatni körbelőttük ezt a 14 részes eposzt a CSP v1, PPP, illetve a Sikoly különszám által, idén azonban a Kingpin kiadó úgy döntött, hogy ideje pótolni ezt az űrt, és mielőtt az elégedetlen rajongók hada lázadást szítana a történet magyar változatának indokolatlan elmarasztalása miatt, megjelentetik a sztorit három darab, egyenként 114 oldalas különszámban. A nagy volumenű történet mind a négy akkori Pókember sorozatot végigkísérte (sőt, az egyik pont ezzel indult), vagyis a Spider-Man Unlimited, Web of Spider-Man, Amazing Spider-Man, Spectacular Spider-Man, illetve a mindenféle jelző nélküli Spider-Man szériákat. 342 oldal indokolatlanul tömény csihi-puhi hősökkel és rosszfiúkkal vegyesen.
Történetünk nem is indulhatna másképp, mint hogy valamelyik nagyágyú megszökjön az őt fogvatartó intézetből; ezúttal Vérontó dönt úgy a Ravencroft Intézetben, hogy kívül tágasabb, ráadásul egy másik pácienst, Sikolyt is magával viszi, a rendetlenség kedvéért. A duóból aztán Alakmás, Démonmanó, illetve Dögvész közreműködésének köszönhetően csapat verbuválódik, és Sikoly különleges közvetítő képessége folytán New York-ban elszabadul a káosz és vérszomj, mely során az átlag polgárok is teljesen kikelnek magukból, és törni zúzni kezdenek. A pusztítást Pókember Venommal, Fekete Macskával, Köpennyel, Karddal, majd egyéb színrelépő hősökkel próbálja megfékezni, hol nagyobb, hol kisebb sikerrel.
A fentebb felvázolt alapszituáció aztán 14 részen keresztül töményen tolja a képünkbe az akciójeleneteket és nagy csatákat, dramaturgia szempontjából azonban igencsak laposra sikeredett a Totális Vérontás. A sok-sok harcot valamelyik csapat visszavonulói vagy éppenséggel menekülői szakítják félbe, hogy aztán újra összetalálkozhassanak, és bunyózhassanak egyet. Mindezt teljes 14 részen keresztül. Hogy legyen valami mondanivaló is, különböző erkölcsi dilemmák jönnek elő a hősökön keresztül, de ezek már sokszor annyira dogmatikusan és erőltetetten vannak tálalva, hogy jobb nem is beszélni róluk. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy 90-es évekbeli videójáték adaptációját olvasnám, olyannyira az akció, mintsem a roppant gyenge lábakon álló történet előrehaladásán van a hangsúly. Gyerekként még lehet jobban lenyűgözött volna a különböző karakterek egy történetbe szuszakolása és végtelen verekedése, de mai fejjel ez már nagyon kevésnek tűnik. Ellenpéldaként ott van a magyarul megjelent Sikoly különszám, mely részben enne a sztorinak is az utóhatása, de sokkal mélyebb témákat boncolgat úgy, hogy ugyanezen karakterek egy része szerepel mindössze. Nyilván utóbbinál közrejátszik, hogy azt teljes egészében J.M. DeMatteis írta, és itt jobban meg volt kötve az írók keze az alapkoncepció miatt, de akkor is érdemes ellensúlyként felhozni.
Nemcsak a szuperhősök és bűnözők, de az írók és rajzolók parádéja is volt ez a történet; Mark Bagley, Ron Lim, Alex Saviuk, Tom Lyle, és Sal Buscema versenyezhettek azért, hogy vajon melyikük képes a lehető legtöbb karaktert belepréselni egy egészoldalas képre, vagy akár egy kisebb panelba. Az ő rajzaik voltak viszont azon pontjai a történetnek, amelyben nem találtam kivetnivalót, de a sokadik hasonló csata után már a különböző stílusok váltakozása sem volt képes frissességet varázsolni a történetbe. Amin kifejezetten jól szórakoztam, és ami a fordítás érdeme is, az Vérontó morbid beszólásainak a tömkelege, amit ahelyett hogy komolyan venne az ember, inkább egy ízeset nevet rajta. Például vegyük a "Hogyan csajozzunk az elmegyógyintézetből való megszökésen" rovat első részét, egyenesen a mester szájából: "Helló, szivi! Valami azt súgja, nekem való csaj vagy. Gyakran ölsz errefelé?"

Mindent egybevetve a történetet unalmasnak nem mondanám, folyamatosan történt valami, csak egy idő után fárasztó volt a sok, látszólag értelmetlen csatán átrágni magamat. Pók-rajongóként érdemes elolvasni, hogy végre lehulljon a lepel a bűvös Maximum Carnage sztoriról, de különösebben sokat nem érdemes várni tőle. Tömény akciópornó a javából.

Megjegyzések