A Superman nélküli világ - DCNK #24, 49 - Igazság Ligája: A szög, Újabb szög

A DC kiadó 1989-es indulású, mára már megszűnt Elseworlds részlege az alternatív történetek közlésére specializálódott, melynek első hírnöke a Gotham by Gaslight sztori volt, melyben a Viktoriánus kori Batman Hasfelmetsző Jack-el száll szembe Gotham-ben. Ennek a vonulatnak az egyik meghatározó, Eisner-díjra is jelölt minisorozata az 1998-ban megjelent Igazság Ligája: A szög (JLA: The Nail) #1-3, valamint ennek későbbi folytatása, a 2004-ben megjelent szintén három részes IL: Újabb szög (JLA: Another nail), melyek a DC Comics Nagy Képregénygyűjtemény 24. és 49. kötetében jelentek meg hazánkban.
Alan Davis, aki az írója és rajzolója is eme két minisorozatnak, egy igazán érdekes gondolatból indul ki; mi lett volna, ha a Kriptonról frissen megérkező Kal-El-t nem a Kent család, hanem mások találják meg. A válasz lesújtóbb, mint gondolnánk; egy Superman nélküli világ, melyben Lex Luthor ármánykodásai teljesen elharapództak, Metropolis polgármestereként mindent megtesz azért, hogy a jelmezes igazságtevőket ellehetetlenítse. Segédje pedig nem más, mint Jimmy Olsen, akit a normál történetekből a Daily Bugle fotósaként ismerhetünk. Sok, kisebb változtatás mellett Batman jellemének alakulása az, amit mindkét kötetben az egyik legérdekesebbnek találtam, továbbá Oliver Queen, a Zöld Íjász tolószékbe kényszerülése is egy igazán tragikus és különös hangulatot kölcsönöz a történetnek. Több dolog azonban, például az Igazság Ligáját, vagy az egész Univerzumot illetően maradt változatlan, vagy csak kis mértékben más.

Az alternatív történetekben mindig is a merészség, és a nagy újítások azok, amik igazán érdekessé és különlegessé teszik az egészet. Egy-két aspektustól eltekintve azonban nem éreztem ezt a fajta újdonságot és változatosságot ebben a két történetben. Sokkal inkább azt, hogy Davis rengeteg karaktert belezsúfolva akar elmesélni az egész DC Univerzumot több helyzetből meghatározó történéseket, az olvasási élmény és a struktúra rovására. A sztori olvasása kapcsán azonban csak kapkodjuk a fejünket a néhány panel erejéig felbukkanó karakterparádékon, és a különféle események gyors egymásutánján. A kevesebb néha több alapon sokkal élvezetesebb lett volna ez a két minisorozat, ha nem akart volna ennyire nagyot szólni, és a lehető legtöbb szereplőt bevonni úgy, hogy az egyes karakterek elmélyítésére csak igen kevés, vagy szinte semmi idő nem jutott. Az egyik legmarkánsabb kérdés, Superman felbukkanása pedig nem is szólt akkorát, mint megérdemelte volna. Az első kötet végén szinte már érdektelenségbe fulladt az egész, a többi karakter pedig teljesen természetesnek vette, vagy csak igen halványan lepődött meg a kriptoni hős felbukkanásán. Igaz, a folytatásban már jobban körül van járva a téma több szempontból is, de valahogy mégsem volt érezhető, hogy Superman felbukkanása akkora port kavart volna.
Mindenképp pozitívumként említeném Batman jellemének alakulását, ami bár nem kapott akkora szerepet, mint Superman tündöklése, mégis az egyik legérdekesebb aspektusa a történetnek. A Jokerhez füződö viszonya, az új veszteségek feldolgozása, és Selinával való kapcsolata mind-mind ötletesen gondolták tovább a Sötét Lovag karakterét. Davis rajzai is kellemes csalódást okoztak, stílusa Mark Bagley-éhez hasonló jellemvonásokat rejt magában, olvasás közben nem meglepő, ha valakinek az ő munkái jutnak róla eszébe. A rengeteg szereplőt felvonultató túlzsúfolt panelekben néhol már el lehetett veszni, a mindkét kötetre jellemző, vissza-visszatérő egyoldalas képek azonban rendre feloldották a kisebb panelek okozta zsúfoltságot a maguk 2-3 szereplőt felvonultató illusztrációival.

A második kötet címe, mely egy újabb szögre, félresiklott eseményre utal, már kevésbé markánsan igazolódik be a történetben, mint ahogy az az első felvonásban volt megfigyelhető, hisz egyetlen olyan kaliberű dolog sem történik, ami indokolná ezt a címet. Az elvarratlan szálak, és a sok feldobott labda, ami az első kötetben vetődött fel, most bővebb kifejtésre kerül, azonban mégsem annyira meglepő a konklúzió, mint az első kötet esetében. A minden rossz okozójáról azonban lehull a lepel, de ezen igazából csak a fejünket lehet fogni, annyira fantáziátlan az egész, és már-már komikus az a jelenet, amikor meg kéne döbbennünk. Oliver önzetlen tette azonban remek apropót ad arra, hogy méltóképp búcsúzzunk a karakter evilági megfelelőjétől.
Rengeteg történetszál, még annál is több karakter, érdekes momentumok, de mégis egyfajta kuszaság jellemzi ezt a két történetet. Nehezen lehet belefeledkezni, hisz az egyes történetszálak iszonyat hamar félbe vannak szakítva az ide-oda ugrálásokkal. Alternatív történet végén több ponton is lehetett volna merészebb és újítóbb, ez így egy átlagos, egy-két dolgot megváltoztatós, de a hagyományokhoz igencsak ragaszkodó történetet kapunk. A DC Univerzum beható ismerete feltétlenül szükséges az olvasáshoz.

Megjegyzések