A vágyak hatalma - NMK #25-26 - Marvel-szuperhősök Titkos Háborúja

A sokak által várva-várt történet, a régi kiadás miatt csak Titkos Háborúként emlegetett történet (eredetiben Marvel Super Heroes Secret Wars) a Marvel kiadó első igazán nagy volumenű crossovere, mely a legkülönfélébb hősöket és gonosztevőket eresztette össze egy 12 részes maxisorozat keretében. Jelen történet címének egy részét viseli a már korábban megjelent Bendis sztori, illetve a 2015-ös Marvel esemény, a Secret Wars is őrzi ezt a hagyományt. Hiába na, az Ötletek Háza szereti újra visszahozni a régebben jól bevált dolgokat. Az eredetileg egy akciófigura kollekció hátszelének szánt történet azonban felülemelkedve az alap koncepción, nagy mértékben meghatározta a Marvel jövőbeni stratégiáját az ehhez hasonló crossovereit illetően, és egy hagyomány előfutárának is tekinthető. Az 1984-85-ben megjelent történet majd 10 évvel később, 1993 és 1994 között Magyarországon is megjelent a Semic kiadónak köszönhetően a Csodálatos Pókember, Marvel Extra, illetve X-Men sorozatokban. A jelenlegi Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény #25-26, két keménytáblás kiadásának köszönhetően pedig már nem kell a részeket egyenként vadászni, hanem mindenki számára könnyedén elérhetővé vált az a történet is. A sztori eredetileg igencsak furmányos módon ékelődött be az érintett karakterek saját sorozataiba; míg az egyik szám végén az eltűnésüket láthattuk a Túlontúli gépezetében, az azt követő részben már újra a Földön voltak. A kimaradt, "titkos" események pedig hónapról-hónapra szépen lassan a 12 részes maxi keretein belül bontakoztak ki, iszonyú nagy eladási rekordokat megdöntve.
Az X-Men, Fantasztikus Négyes, Bosszú Angyalai csapatok egy részét, valamint Pókembert, Hulkot, és Csodakapitányt ellenségeik társaságában egy Túlontúli nevezetű lény azzal a célzattal teleportál el egy Csatavilágnak nevezett, több alkotóelemből összetákolt bolygóra (köztük Denver egyik peremkerülete!), hogy azon eldőljön, ki a jobb. A győztes csapaté pedig a dicsőség mellett saját vágyaik teljesülése, már amennyiben hinni lehet ennek az ismeretlen, isteni erővel rendelkező különös lénynek. A többféle variációban lezajló nagy csaták keményen próbára teszik hőseinket, és nem csak a gonosztevőkkel, de saját erkölcsi dilemmáikkal is meg kell birkózniuk.

Jim Shooter történetében a hősök közötti ellentétek is kiéleződnek, illetve a társadalomkritikai hangnem is fontos szerepet kap az eseményekben. Emberek és mutánsok összeférhetősége, illetve a faji megkülönböztetés is többször felmerül, utóbbi aspektust még inkább aláhúzva a Vasember páncélban ebben az időben nem Tony Stark, hanem Jim Rhodes lapul. A mutáns faj helyzetével kapcsolatosan a náci ideológia is pellengérre kerül, és sokszor igen erős a kontraszt a bármiféle üzenetet mellőző harcok, valamint az efféle kérdésköröket felvető párbeszédek között. Amerika Kapitány nem meglepő módon elutasító módon nyilatkozik meg Magnetót illetően, pár oldallal később azonban már teljességgel védi őt; a karakter sziklaszilárd meggyőződése ezáltal egy pillanat alatt omlik össze, és zavarja meg az olvasót is. A többször dogmatikusan, szájbarágósan megnyilvánuló hősök nem restek egy-egy társadalmi üzenetet közvetíteni az olvasó felé, ám ezek sokkal inkább hatnak gépies, előre programozott beszédeknek, mint őszinte gondolatoknak.
 A nagy kaliberű összecsapások között Shooter igyekezett a karakterábrázolásra is időt fordítani, ám a legtöbb esetben ez igencsak skiccesen sikerült, és csak néhányuknál lehetett érezni ennek sikerességét. A kissé erőltetett szerelmi kábulattal küszködő Kolosszus, a testét sokszor uralni képtelen Ben Grimm, de érdekes módon legfőképpen Fátum Doktor az, akire a legnagyobb hangsúly terelődik. Nála érezzük azt, hogy a hatalom iránti vágy mindent és mindenkit felülír, és csak önmagát veszi számításba az események során. Mohó cselekedeteivel azonban saját orra előtt húzza el a mézesmadzagot, és ezzel asszisztál a Túlontúli játékához.
Mike Zeck és Bob Layton rajzai kísérik végig a történetet, és a határozott, vékony kontúrral ellátott munkáik élvezetes képi világot teremtenek mind a karakterek, mind a különös helyszínek ábrázolása terén. A sok szereplőt felvonultató totálképek azonban nem válnak képregényünk előnyére, a zsúfoltság, és a túlzott aprózottság sokszor kevésbé szép paneleket eredményez. Érthető, hogy a rengeteg hős és gonosztevő miatt szükség volt ezekre a beállításokra, de a három-négy szereplős közeli képek, vagy akár csak egyet középpontba állító panelek jóval letisztultabb és stílusosabb módon állják meg a helyüket. A felújított színezésre pedig abszolút semmi panaszunk nem lehet.

Mindent egybevetve ez a történet egy remek lenyomata az akkori kor első nagy Marvel crossover-éről, és a hősök közötti kapcsolatrendszernek. Néhol kicsit elnyújtottnak, vontatottnak hathat, de összességében egy szórakoztató, és többnyire jól megírt szövegekkel rendelkező történet, a fentebb említett pár példát, és a helyenként random túltolt megnyilvánulásokat leszámítva. A lezárás számomra kissé súlytalanra sikeredett, ami betudható az ezen eseménysort kiváltó hatalmas lény megnyilatkozásának a hiányának is. Érdekes lett volna, ha már ezen történetben is beleláthattunk volna kicsit a gondolkodásmódjába és motivációiba, de enélkül kissé hiányérzetünk lehet olvasás után.


Megjegyzések