Legszebb éveink - NMK #32 - Pókember: Kék (ajánló)

Kedves Gwen!

El sem tudom mondani, mennyire hiányzol. Valentin-nap van, és csak te jársz a fejemben. Nem értem, hogy dughattam a fejem olyan sokáig homokba, és nem vettem tudomást rólad. Túlságosan lefoglalt a Zöld Manó, Rínó, a Keselyű, és a többi maskarás gonosztevő, akikkel a szabadidőm nagy részét töltöttem. Ahelyett, hogy kihasználtam volna minden percet veled, ezekre az értéktelen emberekre fordítottam az időmet. Édesapád halála is úgy érzem, hogy az én lelkemen szárad. Pedig én csak segíteni akartam. Ó, ha tudnád hányszor fordult rosszra minden, amihez nekem közöm volt, pedig végig csak egy cél lebegett a szemem előtt; jót tenni. Ha visszafordíthatnám az időt sem tudnék viszont nemet mondani az erőmmel járó kötelességekre, ezt remélem megérted. Szívem szerint mindennap kijönnék ide hozzád, és beszélgetnék veled. Megkérdezném, hogy vagy, mi újság, de az az igazság, hogy ezeket a sorokat leírni is szörnyen nehéz. Nem engedtelek el, és sosem foglak. Aznap a hídon, amikor Osborn felülkerekedett rajtam, és levetett a mélységbe, egy részem nekem is meghalt. Ez a részem örökre veled lesz, és mindennap fogja a kezedet, ha már én nem tehetem.

Mary Jane a lelki társam és a legjobb barátom, immár sokadik éve. Nem mondom, hogy minden tökéletes, de egy igazi kincs, hogy őt magaménak tudhatom. Sosem foglak elfelejteni, drága Gwen. Még mindig hallom a nevetésed, ahogy a May nénitől kapott pénzen vásárolt motoromon szeltük át a várost. Azt hittük, az egész világ a miénk, és sosem érhet véget a fiatalságunk. Most pedig, annyi év után itt állok és azon töprengek, mit mondhatnék neked, ha még egyszer találkozhatnánk. Tudom, hogy ezeket a sorokat sosem fogod elolvasni, de könnyebb így elviselni a hiányodat és átvészelni ezt a napot.

Örökké csókol,

Peter


Megjegyzések