NMK #37 – F4: Felfoghatatlan, avagy Fátum, a nagybetűs gonosz

Jó év a 2019, a Marvel Első Családja végre utat találhat a kiadásokban (ebben a sorban és a Kingpin-es Marvel Legendákban egyaránt), és remek történeteket kapunk a fő- és vendégszereplésükkel. Kiadásánál többször fel lett emlegetve, hogy nehéz kiemelni belőle egy-egy kisebb részt, mert inkább ciklusokban gondolkozik, mintsem egy-egy önállóan értelmezhető-élvezhető történetben, de itt szerintem ez sikerült. Ha ez volna az első magyarul megjelent történet kissé talán furcsa választás lenne, elüt a prekoncepciótól, hisz az F4 szinten sokkal komorabb, drámaibb történést tár elénk, majd azt nem kevésbé remek utóhatásokkal is megtoldja és a cím általános tudományközeli, kalandosabb megközelítésén is csavar egyet, viszont ezért lett egy kiemelkedő sztori. 
 Fátum Doktorról nem lehet eléggé szuperlatívuszokban beszélni, egy egyszerhasználatos karakterből a Marvel egyik legkiemelkedőbb gonosztevőjévé vált az évek során, így megértem és csatlakozom azokhoz, akik most már az MCU-ban is viszont szeretnék látni (bár megjegyzem remélem ez a karakter nem fog úgy lépésről-lépésre megdicsőülni, mint Loki). A jelen történetben Fátum visszanyúl legelemibb gonosz önmagához, nincs itt szó a világ meghódításáról, nem „csak” egy zsarnoki diktátor próbál nagyobb hatalomra szert tenni, itt egyet akar, elpusztítani a Fantasztikus Négyest egyszer és mindenkorra, a Reed Richards iránti vegytiszta gyűlöletétől vezérelve. Bosszújában módszert és egyben utat vált, mágikus ismeretei és démoni erők segítségével mér csapást és töri azokat meg. 500. részhez méltó a karakter felütése, ahogy Mark Waid kezeli. Láttuk már több szituációban Fátumot, néhányszor még emberinek is tűnik. Itt nem az, szinte hátborzongató jelenlétével a nagybetűs gonoszként van pozícionálva, amit, ahogy csinál és fellép, jól esett olvasás közben utalni a karaktert, és drukkoltam a bukásáért. Minden tekintetben sikerült lefesteni egy lelkében torz és gonosz embert, ezért talán azt is elmondhatom róla, hogy a legjobb Fátumos történet, amit volt szerencsém/lehetőségem eddig magyarul elolvasni.

A derült égből a villámcsapás krízisre az F4 a szokásos módon reagál, de hamar be kell látniuk, hogy képességeik és a tudomány most mit sem ér Fátum ellen, talán történetükben először esélytelenek, hogy kudarcra ítélt helyzetükből fordítsanak, így Reed rákényszerül, hogy megismerkedjen és használatba vegye azt, amit sosem gondolt volna, a mágiát és ebben egy nem kisebb mentor/mellékszereplő lesz a segítségére, mint Dr. Strange. Más F4 történetek kapcsán nekem is eszembe jutott már, hogy milyen lenne Dr. Richards találkozása a mágiával, egy számára megfoghatatlan területtel, tényleg meg nem értett tudomány lenne a mágia és eképp is állna hozzá és sikeresen meg is fejtené azt?  Szerintem a szituációt nem is lehetett volna rövid terjedelemben jobban megoldani. Hosszabban viszont az egész egy Dr.Richards & Dr. Strange  sorozatért kiállt, lenne még potenciál a tudomány és a mágia emberének interakcióiban, ha elővenné valaki ezt a kissé valószínűtlen párosítást.
A második – el nem nevezett Ötödik Kerék című történet egy kis betekintést ad a gyermeklélektanba és remek levezetése Fátum támadásának és még utólag is képes annak egy fokkal még drámaibb színt kölcsönözni. Mindig jólesik olvasni, hogy egy jelentősebb történést nem lépnek aztán át egyszerűen valami töltelék felütéssel, vagy ugranak is a következőre, hanem megpróbálják következetesen azt le is vezetni.

Zárásul már csak annyit tudok mondani, hogy alig várom azt az augusztusi napot, amikor kezembe foghatom a folytatást!

Megjegyzések