Kapja be a halál! - John Constantine, Hellblazer: Káros szenvedélyek

Kevés olyan képregényolvasó van, aki ne kapná fel a fejét Garth Ennis nevére. A magyar rajongók már több ízben találkozhattak a munkáival, például a Megtorló: Balfékek szövetsége és Végszó című kötetekben, vagy a Prédikátor sorozatban. A Fumax kiadó igyekszik a lehető legszélesebb skálán mozogni a kiadások terén, és a képregény fenegyerekeinek - mint Alan Moore, Neil Gaiman, vagy Ennis - leghíresebb alapműveit a magyar olvasóközönség elé tárni. Hellblazer történetet olvashattunk már korábban a Vertigo antológiakötetekben, ezúttal pedig a karakter egyik meghatározó történetét, a Káros szenvedélyeket ismerhetjük meg, ami eredetileg a Hellblazer sorozat 41-46. részeiben jelent meg 1991-ben.
Van abban valami ironikus, hogy a rengeteg démon, mágia, és egyéb misztikum ellenére John Constantine tüdőrákban szenved. Illetve, ha rajta múlik, semmiképp sem fog elpatkolni, hisz számára semmi se szent, még a halálnak is képes beinteni. Akárcsak egy átlagos ember, Constantine is a barátaihoz, ismerőseihez fordul a hír hallatán, akik a lehető legszélesebb körből kerülnek ki; a pokol, és menny számára nem akadály, a megoldás azonban látszólag nem létezik. Kommunikáció terén az a pofátlanul nagyképű stílus jellemzi, amihez Ennis stílusa remekül asszisztál. Történetünk egy kétségbeesett, reménytelen, halál előtt álló ember útkereséséről szól, aki képes bármeddig elmenni, ha saját bőrének a megmentéséről szól. Az elfogadás lenne a logikus válasz? Egy olyan figura, aki egész életében küzdött, adja fel csak úgy, mindenféle harc nélkül? A válasz erre minden spoiler nélkül természetesen nem, hisz akkor nem is nagyon lenne miről mesélnie Ennis mesternek ebben a kötetben. A sztori felépítése, a karakterek kezelése, és a merész, váratlan felütések a szintén magyarul fellelhető Alan Moore-féle Mocsárlényt juttatja eszembe, ami szintén teljesen behúzott engem.

A történet változatos helyszíneken, a lehető legkülönfélébb karakterek gyűrűjében mutatja be Constantine élethez való ragaszkodását, amihez a képi világ William Simpson stílusos és karcos rajzaival, Tom Ziuko homogén, pasztelles színeivel kiegészülve szól igazán nagyot. Van, hogy egészen élénk, máskor kifejezetten halvány színekkel operálnak az alkotók, ez minden esetben a történet hangulatához van igazítva. A hangsúly nem az akción, hanem Constanine lelki vívódásaira irányul, ami a többi karakterhez való relációban teljesedik ki, legyen az barát vagy ellenség. Ennis érti a karaktert, akinek elmélkedéseit akár több oldalon keresztül is kíváncsian olvassuk, a párbeszédek pedig életszagúak, viccesek, érzelmesek, mindenféle cukormáz nélkül. A barátaihoz, ellenségeihez fűződő viszonyát úgy adja vissza az író, mintha világ életében Hellblazer-t írt volna. Ha lehántjuk a történetről a démonokat és misztikumot, akkor kijelenthetjük, hogy ez bizony az életről szól, köntörfalazás nélkül, őszintén.
Az egyik kardinális kérdés, ami ezeket a sorokat olvasva felmerülhet bárkiben, hogy vajon túléli-e a karakter a tüdőrákot, és ha igen hogyan? Ennek a kérdésnek a megválaszolása akár egy logikai feladvány megoldása is lehetne. Adott egy démonokat, mágiát jól ismerő kalandor, akinek csak hónapjai vannak hátra. A megoldást Garth Ennis tárja elénk.

Megjegyzések