Éljenek a gyilkosok! - Morgan Lost: Az utolsó éjszaka embere

Ahány képregény, annyiféle kultúra és közeg kerül reprezentálásra az adott sorozatban; a bűnös várostól egészen a tökéletességet kimaxoló helyekig széles a skála, amin az alkotók lavíroznak. Vannak városok, ahol elítélik a bűnözést és a gyilkosokat, másutt pedig megtűrik, mint egy ártalmatlan élősködőt. Morgan Lost nyomozó is egy olyan világban harcol a bűnözés és korrupció ellen, ahol korántsem fekete-fehér minden (sokkal inkább vörös és fekete). New Heliopolis az 1950-es évek nagyvárosa, ahol a gyilkosok ünnepelt sztárként vannak jelen, és még külön tévéműsor is szól róluk. A másik oldalról viszont igyekeznek kegyetlenül fellépni ellenük, ebbe a csapatba tartozik Morgan Lost is, akinek a szeme láttára két bűnöző vette el szerelme életét. Ebben a világban a világháború nem történt meg, a felszínen lappangó erőszak és mocsok azonban önző módon nehezedik a város vállára.
Az eredetileg vörös és fekete színekkel operáló történet Morgan Lost látására utal, aki kizárólag ezekben a színekben látja a világot, köszönhetően a kínzásnak, amit egy vallási szekta tagjaitól kellett elszenvednie szerelme elvesztésekor. A társadalomtól részben elidegenedett nyomozó egy olyan sorozatgyilkos után nyomoz a kötetben, aki szintén olyan tetoválásokat rajzol áldozataira, mint ami Morgan-nek is van. Chiaverotti történetében a visszaemlékezések szépen lassan csöpögtetve kötik össze a jelen eseményeit a múlttal, és apránként ismerjük meg a főszereplő keserédes múltját. Az egész köteten átívelő nyomozás izgalmas, fordulatos, Rubini rajzai pedig érzékletesen közvetítik Heliopolis díszes csomagolását, amit ha leránt az ember, rálel az alatta megbújó koszra és mocsokra.

A korrupció és társadalomkritikai hangnem is fűszerezi Morgan történetét, az alternatív történelem pedig kifejezetten sok potenciált rejt magában. Az eredetileg 24 részes krimi/thriller sorozat 2015 és 2017 között jelent meg Olaszországban, nálunk pedig nemrégiben jelent meg a negyedik kötet.


Megjegyzések