A legenda újjászületése - Conan gyűjtemény: Csatatéren született és más történetek

Conan, a barbár karaktere '95-ös születésem okán kevésbé volt része az életemnek; persze, tudtam róla, annak idején egy-két részt talán el is csíptem a tévésorozatból az izomkolosszus Arnold Schwarzeneggerrel, de sosem követtem egy platformon sem a kalandjait. Helyette inkább a Bud Spencer, Terrence Hill duó kalandjait pörgettem, az sokkal inkább lázba hozott. Nem is olyan régen a Fumax kiadó elhozta nekünk a klasszikus Conan-képregényeket fekete-fehér kiadásban, amiből az elsőt el is olvastam, de továbbra sem fogott meg a karakter. Egyszerűen nem tört át az a bizonyos fal. Aztán tavaly kiadták a Kurt Busiek által írt Dark Horse sorozat első kötetét Cary Nord, Greg Ruth, és Thomas Yeates csodaszép, gyönyörű színek mártott illusztrációival, amibe rögtön beleszerettem.
A regényekkel, illetve klasszikus képregénysorozattal ellentétben itt sokkal áttekinthetőbb formában tálalják Conan kalandjait. Időrendben követhetően szépen fokozatosan haladunk előre az eseményekkel, kezdve a karakter gyerekkorával, és harcossá válásának kezdeti nehézségeivel. Az explicit képi világ lágy, egymásba folyó színekkel operál, egyes esetekben, például a véres leszámolások esetén pedig durva vonásokkal ellátott barna és szürke árnyalatokkal operál. A misztikum, varázslat éppúgy része ennek a kegyetlen világnak, mint a legföldhözragadtabb konfliktusok, és ütközetek. Egy rideg, csöppet sem barátságos világ ez, amiben egy kivételes harcos születésének lehetünk szemtanúi.

Ami talán a legjobban megérintett a kötetben, az a legfőbb jónak, a beteljesülésnek hitt Hyperborea Birodalmának krónikája. "Az örök nyár földje, ahol tollak hullanak az égből hó helyett, ahol csodás márvány- és bazalttornyok magasodnak a békés föld felett, amely gazdag értékes kövekben és fémekben." Más történetekben is találkozhatunk olyan igaznak hitt birodalmakkal, ahol csak a csomagolás és a legendák magasztalják fel az amúgy velejéig romlott kultúrát. Hyperborea meséjében mintha Szodoma és Gomora egyik inkarnációja elevenedne meg, az ottani lakók életformája pedig teljes mértékben túlmutat az igaz élet bármilyen formáján, a lehető legrosszabb értelemben. A hyperboreai önpusztító kultúra még egy olyan barbár harcos, mint Conan szemén keresztül is visszataszítónak tetszik, ugyanakkor a modern kor társadalomkritikája is felfedezhető benne. Az élvezetek halmozása, és a "nekünk mindent szabad"-elv a kilátástalanság, valamint az életuntság bölcsője lesz - ahogy erre Busiek markánsan rámutat Robert E. Howard eredeti ötlete nyomán.
Ahogy már szót ejtettem róla, nem ez az első képregényes adaptációja Conannek, de számomra minden bizonnyal a legélvezetesebb. Mind a képi világ, mind a történet, mind pedig a kiválóan sikerült magyar fordítás hozzájárul ahhoz, hogy egy igazán emlékezetes, és maradandó része legyen a gyűjteményemnek. Lunczer Gábor fantasztikus érzékkel adja át Conan krónikáit, a leíró szövegek irodalmi magasságokban szárnyalnak. Vannak olyan esetek, amikor kifejezetten örülök, hogy egy képregényt magyarul olvashatok el, és ez pont az az eset. Innentől lettem igazi Conan-rajongó!

Megjegyzések