Kalandozás Alan Moore kobakjában - Britannia Kapitány

A Fumax kiadó rendre kirángatja a magyar képregényolvasókat a komfortzónájukból, és olyan kiadványokkal rukkolnak elő, amik nem feltétlenül ismertek a nagyközönség számára. Alan Moore tollából már a Watchmen, V, mint Vérbosszú, Különleges Úriemberek Szövetsége, Halo Jones kiadványokból csemegézhettünk többek között, és ehhez a sorhoz csatlakozott Britannia Kapitány is. Anglia elsőszámú szuperhősének szürreális kalandjait onnan követhetjük nyomon, ahonnan Moore átvette a stafétát. A sok szereplővel tarkított mozgalmas események sűrűjébe csöppenve elsőre furcsa érzés belekóstolni a történetbe, de az első húsz-harminc oldal után teljesen bele lehet rázódni a különös sztoriba.
Britannia Kapitány karaktere egész eddig egy-két mellékszerepléstől eltekintve kívül esett a látókörömön, nem tartottam őt különösebben érdekes karakternek. Moore sajátos módon fejti fel a figura különböző rétegeit, és egy kicsit sem szokványos szuperhőstörténetet tár elénk. A valóság-illúzió, racionalitás-irracionalitás ütközik Alan Davis álomképszerű paneljain, amelyek az experimentális kifejezésmódhoz állnak közel. Britannia Kapitány egy alternatív világban próbálja bajtársaival együtt legyőzni magát a nagybetűs gonoszt. Moore a kötet elején olvasható bevezetőben szabadkozik egyik első írásának vélt vagy valós hibáival kapcsolatban, és kiemeli, hogy több aspektus a megjelenés idején, 1982-84 között kifejezetten újszerűnek számított.

Mai szemmel olvasva úgy gondolom, semmi oka a szabadkozásnak. Ami kicsit diszkomfortos volt számomra, hogy rögtön egy interdimenzionális konfliktus sűrűjébe csöppenünk a kötet legelején, mindenféle bevezető nélkül. Eleinte szokni kell a stílust, de az ötvenedik oldal tájékán már úgy faltam az oldalakat, hogy azt reméltem sosem ér véget ez a vizuális élménysorozat. A történet drámaiságához nagyban hozzájárult, hogy nem kizárólag Britannia Kapitány van célkeresztben, hanem mutánsok, és alternatív világokból származó teremtmények oldalán küzd az elesettek oldalán. Az egyik legveszélyesebb rosszfiút, a kiberbiótát kicsit amolyan jokernek éreztem, nem igazán kedvelem, amikor egy robotszerű, elpusztíthatatlan lény tizedeli a népet, akit "sehogy sem lehet" megállítani. Moore szerencsére némiképp árnyalta ezt a karaktert (is), a gondolatbuborékokkal megcáfolta előzetes ítéletemet vele kapcsolatban.
A társadalmi elnyomás és kirekesztettség éppúgy pellengérre kerül, mint a politikakritika; a baljós események fő kiváltójaként ugyanis a retorikai befolyásolást helyezi középpontba Moore. Az alternatív világban még az igazságszolgáltatást is markánsan bírálja az író, esküdtekként pedig különféle idegen lényeket látunk. Britannia Kapitány, mint lokálpatrióta egyáltalán nincs tökéletesnek beállítva, idealisztikussága elvész esendősége és hibái árnyékában. De pont ettől lesz érdekes.

Moore Britannia Kapitány története beszippantja, majd a prológusban szépen fokozatosan engedi el az olvasó kezét. Aki unalmasnak találja a normál szuperhősképregények történeti felépítését, minden bizonnyal örömét fogja lelni ebben az experimentális utazásban.

Megjegyzések