Ember alkotta szörnyek - Spawn: Kezdetek 7. kötet

A Hellspawn 1. kötetével egyidőben jelent meg a Kezdetek sorozat 7. darabja is, mely már teljes egészében túllép a magyar kiadáson, és magyarul még sosem olvasható történeteket tartalmaz (az előző kötet utolsó sztorija volt az első "új"). A merítés elég változatos, van itt karácsonyi hangulatú sztori, egy régi ellenfél, Átok visszatérése, Sam és Twitch nyomozása a Kincaid-ügyben, Cyborg a robotmajom, és végül de nem utolsó sorban angyalok. Mindent egybevetve a kötet igencsak változatosra sikeredett, és az egyrészes karácsonyi móka után folyamatosan pörögtek az események, nem igazán volt üresjárat a sztoriban. Mikor Spawn-t olvasok, mindig rájövök hogy mennyire átütő tud lenni ez a vérbeli kilencvenes évekbeli sztorivonal, és mégha néhol kicsit egyszerűsítő, esetleg kifejezetten furcsa megoldásokkal van tarkítva, mégis mindvégig élvezetes olvasni a Pokolivadék kalandjait. Legyen az egy egyszerű, természetfeletti lények nélküli szociális töltetű, alapvető érzelmeket megcélzó sztori, vagy éppen a pokol bugyraiban játszódó történet.
 A karácsonyi történet a maga módján kellemes kis egyrészes olvasnivaló volt, tipikusan az a fajta történet, amit Szenteste elővehet az ember két bejgli között. Greg Capullo rajzai, melyek itt még nagyon közel álltak McFarlane stílusához (ráadásul ő volt a tuskihúzó), igazán karakteressé teszik az amúgy nem túl változatos történéseket (értsd: semmi szuperbalhé, csak hétköznapi emberek), egy-egy panelon pedig akár több ideig is elidőzhetünk, köszönhetően a részletes kidolgozottságú rajzoknak. A hatalmas gyerekszemeket néhol már túlzónak éreztem, de ez McFarlane munkáiban is megfigyelhető jelenség, például amikor egy egész panelt kap a szem ábrázolása. A Spawn képregények látványvilága kétségtelenül megkapó tud lenni, melyre ez a rész is ékes bizonyíték.
Átok számomra az a tipikusan komolyanvehetetlen karakternek számított az első debütálása után, ám itt eléggé meglepődtem mennyire bekeményített, és neki köszönhetően eléggé felerősödött a horrorisztikus feeling-je a történetnek. Még "csak" a sorozat 40-es részeit olvassuk, de Spawn-t már annyian leamortizálták, hogy nem csoda a sokszor több részen át való gyógyulása (rendre ilyenkor avatkozik bele hétköznapi ügyekbe, mint a régebbi kötetekben a családi erőszak, Ku-Klux Klán, vagy most az osztálytársai által bántalmazott képregénygyűjtő kisfiú). Ahogy az lenni szokott, a mániákus világraszóló terveinek hosszas fejtegetése után gyors befejezés következik, ami a Köpeny képességeit tekintve frappánsra sikeredett.
A kötet további részeiben inkább a háttérben folyó események voltak dominánsabbak, amit nem bántam, a Spawn képregények erősségének tartom, hogy kell hangsúlyt fektetnek a karaktert körülvevő szereplőkkel kapcsolatos történésekre is. Sam és Twitch mindig megmosolyogtató, kellemes, és egyben ironikus ügyködései most sem okoztak csalódást, a rendőrkapitánnyal és korrupcióval való harcuk sokszor Gotham City-t juttatja eszembe. Spawn gyógyulását szerény véleményem szerint kicsit túltolták, és sok-sok oldalon át stagnált a vele kapcsolatos sztorivonal, szinte ugyanazokkal a szövegekkel. Cygor háttérben való tevékenykedése viszont feldobta a sztorit, kifejezetten várós a Spawn-al való találkozása.

Az új részeket tartalmazó kötettel meg vagyok elégedve, teljes mértékben hozta azt a hangulatot, ami miatt szeretem a Spawn történeteket. Reméljük a következő kötetre újra felépülhet Al, hisz egy nem akármilyen fenyegetéssel kell szembenéznie. Cygor pedig csak beteszi a lábát végre New York-ba, és nem csak a panorámát fogja csodálni.



Megjegyzések