"Bárcsak visszacsinálhatnám..." - Szebeni Péter: Testvérek

A meggondolatlan döntéseknek ára van, amit valaki akár egy egész életen át fizet, de mi van akkor, ha nem annak az embernek kell vezekelnie, aki a döntést meghozta, hanem mondjuk a testvérének? Mi van akkor, ha egy ballépésünkkel az egyik hozzánk legközelebb álló ember életét pecsételjük meg? Van visszaút? Van egy hangyányi remény arra, hogy jóvátegyük a hibát?
Ezt a kérdéskört járja körbe a magyar szerzői képregényrajzoló (és jelen esetben író), Szebeni Péter (Isten Ostora, Céltalan) Testvérek című képregénye, aminek ez már a második kiadása; az első 2014-ben jelent meg. Az ikerpár misztikummal, és csöppnyi horrorral tűzdelt története életrajzi ihletettségű, maga a képregény alapötlete a szerző egyik hasonlóan borús álmából született. Milán és Bálint története amennyire földhözragadt és hétköznapi, a másik oldalról legalább ugyanannyira elrugaszkodott a világunktól. A misztikus éjszakai jelenet például a korábbiakkal ellentétben metaforikus síkon mozog, a különféle nézői értelmezéseknek pedig jogos helye van, kiváltképp a záró jelenetben.

Milán egy átlagos, suliba járó srác, akinek nem nagyon vannak barátai, és a lányok terén sem arat sikereket. Ikertestvére, Bálint ezzel szemben sokkal lazább, nyitottabb, és felszabadultabb, a véges oldalszám miatt (35), azonban nem jut túl sok idő a karakterek kibontakoztatására. A történetben a múlt és jelen összjátéka nyomán jutunk el a meghökkentő lezárásig, a képregény legvégén azonban több kérdés is nyitva marad. A párbeszédek rövidek, lényegretörőek, érződik, hogy a szerző nagyon is tudatosan akar eljutni A-ból B-be. Az egyes szituációkban, és helyzetekben azonban örültem volna egy kicsivel több dialógusnak, gondolatbuborékok híján nem igazán kerültünk közel egyik karakterhez sem. A fókuszban a cselekmény, és a testvérek kapcsolata áll, minden más ennek rendelődik alá.

A tragikus hangulatú történethez javarészt sötétebb színvilág társul, Péter magabiztosan rajzol meg minden mozgásfázist, amiket határozott, vastag körvonalakkal lát el. Többször kapunk szép nagy, szövegbuborékok nélküli paneleket, az írói-rajzolói véna is folyamatos versengésben áll a kötetben, nem csak a két testvér. A legnagyobb hatást az "álom" gyakorolta rám, amiért egészen váratlan és szürreális módon ránt ki minket, olvasókat a megszokott, hétköznapi életből, amolyan Hellraiser-es módon. A színezésért is külön plusz pont jár, ami már a Céltalan esetében is kiemelkedően sikerült.

A füzet végén levő konfliktus, és a befejezés feldobja a labdát az olvasónak, és arra invitál, hogy újra és újra átlapozzuk a füzetet a kirakós darabkái miatt. Nincs a szánkba rágva a tanulság (talán nincs is), viszont párbeszédre invitál a következtetések és különféle értelmezések miatt. Egy szó, mint száz, nem "egyszerolvasós", habkönnyű olvasmányról van szó, hanem egy testvérpárról, akiknek egymáshoz fűződő viszonya aztán az egész életüket meghatározza.

"Nélkülem semmi vagy!" Milán

Megjegyzések