Hulk a Pantheon élén - Marvel+ különszám 2018/2

A magyar képregényrajongóknak gamma sugárzásban semmiképp sincs hiánya, ugyanis a múlt héten jelent meg az NMK Hulk kiadványa mellett a Kingpin kiadó 4. Hulk kötete is. A puhafedeles, gerinces kiadvány 5 történetet foglal magában, a The Incredible Hulk 401-405. részeit. A vendégszereplőkben és nagy bunyókban bővelkedő történetben Agamemnón, a Pantheon vezetője Hulkot bízza meg, hogy távollétében helyettesítse, és álljon a létesítmény élére. Távozásának az oka, hogy egy halandó nő és egy isten fiaként szeretne újra elvegyülni az emberek között, és azt érezni amit ők. Vonakodva bár, de Bruce elvállalja a feladatot, Agamemnón pedig egy hátizsákkal útra kell, hogy a Hegytől elstoppolja magát újabb kalandok felé. Az ő útját amúgy sajnos nem követhetjük nyomon a kötet további részeiben, egy-egy beszúrt oldalon pedig simán el tudtam volna képzelni, ahogy rá reflektál a sztori. Az egyik legnagyobb erőssége Peter David írásának, hogy a mellékszereplőket is rendkívül érdekesen tálalja nekünk, az érájának egyik kulcsfontosságú elemét, a Pantheont is ő találta ki.
A sztoriban rendesen ki vannak maxolva a bunyók, néhol már kicsit soknak éreztem (Buldózer), néhol pedig feleslegesnek (Kapi, Bosszú Angyalai), mintha az író a háttértörténésekre jobban koncentrált volna, a fő történéseket pedig igyekezett akár egy több mint 10 oldalon át tartó bunyóval áthidalni. Bár a történet minősége emiatt nem csorbult, és élvezhető volt, de az effajta elnyújtott csatákat kicsit megúszósnak és kevésbé ötletesnek éreztem. Ami pozitívum, hogy Betty és Bruce kapcsolata, illetve Hulk lelkivilága ismét erős hangsúlyt kapott (gyerekkori sérelmek), illetve a Pantheon vezetőjeként is remekül funkcionált. Érdekes megfigyelni, hogy pár kötettel korábban még erőszakosan akarták őt beszervezni, most meg már vezető pozíciót tölt be; az intelligens zöld Hulk jellemfejlődése a korábbi korszakban domináns Joe Fixit néven, kidobóemberként tevékenykedő szürke Hulkhoz képest tökéletesen kiütközik, és már egy szervezet irányítását is rábízzák. Egyértelmű, hogy Hulk egyik fénykoraként tartható számon ez a történetfolyam.
A kicsit rajzfilmesebb, dinamikus harcjeleneteket ábrázoló Jan Duursema-t két rész után Gary Frank (Superman: Első év, Batman: Föld-1, Doomsday Clock) váltja; a kontraszt nem nagy, ha valaki egyben olvassa a kötetet egyáltalán nem kirívó a váltás, ám az ő stílusa már egy magasabb szint, mind a kidolgozottságot, mind az arckifejezéseket és érettebb stílust illetően. Az arányok mindig a helyén vannak, precizitásban nem lehet belekötni a munkáiba.

Az előző kötetek színvonalához képest az elnyújtott harcokkal, és néhol fantáziátlanabb eseményekkel kicsit gyengébbnek éreztem ezt a részt a többihez képest, de mindezt ellensúlyozták a pozitívumok, a lelki dimenzió érzékletes bemutatása és a mellékszereplők (kivéve Ajax, őt már egyre kevésbé tolerálom a hülyeségeivel és együgyűségével).

"Helló, Kapitány! Ma kissé viszket a tenyerem. Ne akard, hogy veled vakarjam meg."  Hulk


Megjegyzések